Rendkívül kevés gyümölcsöt és zöldséget esznek a magyar gyerekek
Már az óvodás korúak is átveszik a felnőttek helytelen táplálkozási szokásait.
Korábbi cikkünkben már megírtuk, hogy igenis össze lehet sikeresen kombinálni az iskolai életmódot az egészséges táplálkozással. A kiegyensúlyozott táplálkozás titkát is elárultuk. Mégis rendkívül kevés gyümölcsöt, zöldséget, tejterméket és teljes értékű gabonát fogyaszt hazánkban a 4 és 10 év közötti korosztály.
A magyar gyerekek 23%-a rendelkezik jelentős súlyfelesleggel, amiben közrejátszik a rendszeres gyorséttermekben történő táplálkozás.
Hét évvel ezelőtti reprezentatív kutatását országosra terjsztette ki a Nestlé Hungária, amelyben egyedülálló módon a 4 és 10 éves korú gyermekek táplálkozási szokásait vizsgálta. A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének szakmai támogatásával készült felmérés azt mutatja, hogy több szempontból rosszabbul esznek a gyerekek, mint 2014-ben.
Túl kevés zöldség, gyümölcs, rost, tej- és tejtermék...
Az óvodások és kisiskolások naponta átlagosan 263 gramm zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak, ami továbbra is alig több, mint a fele a napi 400 grammos ajánlásnak. A táplálkozási naplók szerint a gyerekek mindössze 43%-a fogyasztott teljes értékű gabonát, így nem meglepő, hogy a kisiskolások közel harmadának az ajánlás 70%-át sem éri el a rostbevitele.
Jóval elmarad a kívánatos napi fél litertől a vizsgált korosztály tej- és tejtermék fogyasztása, ami miatt a csontfejlődésben fontos szerepet játszó kalciumból átlagosan több, mint 20%-kal kevesebb jut a szervezetükbe az ajánlott napi bevitelnél.
...túl sok zsír és só, kicsit kevesebb cukor
A zsírfogyasztás túlzottan meghaladja az ajánlott mennyiséget. Ennek egyik oka, hogy hús- és felvágottfélékből is jellemzően a zsírosabb fajtákat eszik a gyerekek. Emiatt a kelleténél magasabb a 4 és 10 év közöttiek koleszterinbevitele is, miközben az úgynevezett omega-3 zsírsavak aránya messze nem kielégítő.
Nem rózsásabb a helyzet a kicsik só fogyasztásával sem: a felmérés szerint az ajánlott mennyiség 3-4-szerese jut a szervezetükbe.
Bizakodásra ad okot, hogy a hozzáadott cukorból származó energia 11%-kal, 11,07%-kra csökkent a 2014-ben végzett kutatáshoz képest, ez azonban kismértékben továbbra is meghaladja a WHO ajánlásában szereplő legfeljebb 10%-os mértéket.
A gyerekek negyede túlsúlyos vagy elhízott
A felmérés alapján a 4 és 10 év közötti túlsúlyos magyar gyerekek aránya továbbra is igen magas, a gyerekek 23%-ának van súlyfeleslege.
Szűcs Zsuzsanna, az MDOSZ elnöke szerint elkeserítő, hogy már ilyen fiatal korban is visszaköszönnek a felnőttek helytelen szokásai, amik ráadásul halálosak is lehetnek. „Különösen fontos, hogy megismerjük ezt a korosztályt, hiszen ebben a korban a leginkább fogékonyak az újdonságokra, nagyrészt ekkor alakulnak ki azok a táplálkozási szokások, melyek meghatározóak lesznek felnőtt korban is" – véli a szakember.
Közös főzés: kellemeset a hasznossal
A szülők 76%-a egyetért azzal, hogy a közös főzés segít az egészségesebb alapanyagok elfogadtatásában, illetve szívesebben fogyasztják a gyerekek azt az ételt, amelynek az elkészítésében ők is részt vettek. „Biztató, hogy a kutatásban résztvevő gyerekek ötöde gyakran, 42%-uk pedig alkalmanként vesz részt az ételek elkészítésében, ahogyan az is, hogy a szülők 40%-a törekszik arra, hogy sok legyen a tányéron zöldségekből és gyümölcsökből" – véli Sárga Diána, a Nestlé Hungária dietetikusa.
„Éppen ezért fordít kiemelt figyelmet a közös főzés fontosságára az Egészségesebb Gyermekekért program kereteiben a Nestlé, hasznos tanácsokkal, tippekkel látva el a szülőket az igyteljesazelet.hu weboldalon" – teszi hozzá a szakember.