Az örök kérdés a tejről: Fehér méreg vagy egészséges ital?

Az elmúlt évtizedben különböző elméletek terjedtek el a tejjel kapcsolatban. Egyesek szerint szükséges és tápláló, sőt nélkülözhetetlen az egészséges csontokhoz, mások szerint rákot okozhat, valamint korai halálhoz vezethet. Kinek van igaza?

A tej az alapja minden emlős étrendjének a születés után, amikor az emésztőrendszerünk még fejletlen más jellegű táplálék fogyasztásához. Alapvetően megfelelő táplálék a testünk elindításához és növekedéshez.

A tej zsírban, vitaminokban, ásványi anyagokban, tejcukorban és laktózban gazdag. Emellett egy ideig, a születés után antitesteket és fehérjéket is tartalmaz, amelyek védenek minket a fertőzésektől, továbbá szabályozzák immunrendszerünket.

Idővel az emberek abbahagyták az anyatej fogyasztását, és átálltak szüleik étrendjére. Körülbelül tizenegyezer évvel ezelőttig ez így is volt. Szokásunk akkor változott meg, amikor őseink létrehozták az első mezőgazdasági közösségeket.

Azoknak a csoportoknak, amelyeknek rendelkezésére állt a tej, evolúciós előnyükre vált. A természetes szelekció révén megváltoztatta azoknak a közösségeknek a génjeit, akik sokat fogyasztották. Ez az adaptáció egy speciális enzimmel, a laktázzal kapcsolatos.

A tej zsírban, vitaminokban, ásványi anyagokban, tejcukorban és laktózban gazdag.Fotó / Shutterstock

A csecsemők szervezetében nagyon sok van ebből, így le tudják bontani a laktózt, és ezáltal könnyen megemésztik a tejet. Ez azonban egy idő után elmúlik, hisz minél idősebbek vagyunk, annál kevesebb laktáz enzimet termel a testünk.

Világszerte a népesség körülbelül hatvanöt százaléka nem rendelkezik enzimmel csecsemőkor után, ami azt jelenti, hogy nem képesek naponta körülbelül százötven milliliternél többet megemészteni. Ez a laktózintolerancia azonban nem terjed egyenletesen az egész világon, néhány kelet-ázsiai közösségben ez akár kilencven százalék is lehet, Észak-Európában és Észak-Amerikában ezek az arányok a legalacsonyabbak.

Számos állítás van a tej negatív és pozitív egészségügyi hatásaival kapcsolatban. A negatívok széles skálát fednek le: a törékeny csontoktól a rákig, valamint a szív- és érrendszeri betegségektől, az intolerancián keresztül, egészen az allergiáig. Azt azonban nem tudják bizonyítani, hogy a tej felelős lenne bármilyen komoly betegség okozójaként.

Egyedül azoknak okozhat komolyabb problémát, akik allergiások vagy pattanásokkal küzdenek, hisz abban az esetben tényleg jobb hanyagolni a tejtermékeket. Ezzel pedig a tejtermelés környezetre, valamint állatokra való hatását is csökkenteni lehet.