A nagy nap: 74 697-en írnak ma történelmet

Történelmet írnak ma a diákok. Az idei érettségi szezon legnépszerűbb vizsgájának futnak neki a diákok: emelt és középszinten majd' 75 ezren adnak számot tudásukról reggel 9 órás kezdéssel.

Középszint  

Középszinten 180 perc áll a diákok rendelkezésére. Az első részében egyszerű, rövid választ igénylő feladatokat kell megoldani: a feladatok a részletes követelményekben meghatározott kompetenciákra és témakörökre irányulnak. Mindegyik feladat valamely forrás (szöveg, kép, diagram stb.) feldolgozását, értelmezését várja el a vizsgázóktól. Az egyszerű, rövid választ igénylő feladatsor 12 feladatból áll. Egy-egy feladat több részfeladatot is tartalmazhat.

A feladatlap második részében szöveges, kifejtendő feladatok következnek. A feladatsor kétféle típusú kifejtendő feladatot tartalmaz: rövid (100-130 szó) és hosszú (210-260 szó) esszéket. Két rövid, egyetemes történelemre vonatkozó feladatot (amelyek közül az egyik az 1849 előtti, a másik az 1849 utáni korszakokkal kapcsolatos) és két hosszú, magyar történelemre vonatkozó feladatot (amelyek közül az egyik az 1849 előtti, a másik az 1849 utáni korszakokkal kapcsolatos) kapnak a vizsgázók.

A négy feladatból kettőt kell választani: egyet az egyetemes történelemre vonatkozó két feladat közül, egyet pedig a magyar történelemre vonatkozók közül. A korszakoknak ellentéteseknek kell lenniük, tehát ha a választott rövid esszé az 1849 előtti korszakokra vonatkozik, akkor a hosszú esszének az 1849 utáni korszakokra kell vonatkoznia (vagy fordítva). Itt olvashatsz el mindent a középszintű töriérettségiről.

74 697-en írnak ma történelmetFotó / Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

Emelt szint  

Emelt szinten a diákoknak 240 percük van két részre bontva. Az egyszerű, rövid választ igénylő feladatok megoldása 100 perc, a kifejtendő feladatok megoldására 140 perc áll rendelkezésükre. Az egyszerű, rövid választ igénylő feladatsor 12 feladatból áll. Egy-egy feladat több részfeladatot is tartalmazhat.

A második rész háromféle típusú kifejtendő feladatot tartalmaz háromféle típusú kifejtendő feladatot tartalmaz: rövid (110-130 szó), hosszú (240-290 szó) és komplex (290-340 szó) esszéket. Utóbbi irányulhat például valamely, több korszakon átívelő történelmi probléma bemutatására, vagy azonos korszakban párhuzamosan zajló magyar és egyetemes történelmi események összehasonlítására, vagy két különböző korszak eseményeinek összevetésére.

Két rövid, egyetemes történelemre vonatkozó feladatot (amelyek közül egy az 1849 előtti, egy pedig az 1849 utáni korszakokkal kapcsolatos), két hosszú, magyar történelemre vonatkozó feladatot (amelyek közül egy az 1849 előtti, egy pedig az 1849 utáni korszakokkal kapcsolatos) és két komplex feladatot kapnak a vizsgázók.

A hat feladatból hármat kell választani: egy rövidet, egy hosszút és egy komplexet. Ha a vizsgázó által választott rövid esszé az 1849 előtti korszakokra vonatkozik, akkor a hosszú esszéjének az 1849 utáni korszakokra kell vonatkoznia. Ha a vizsgázó által választott rövid esszé az 1849 utáni korszakokra vonatkozik, akkor a hosszú esszéjének az 1849 előtti korszakokra kell vonatkoznia. Itt elolvashatsz mindent az emelt szintű töri érettségiről.

S.O.S.  

Ha esetleg bizonytalan lennél, itt mindent megtalálsz egy helyen, amire ma szükséged lehet. Ha csak az esszére vonatkozó trükköket futnád át, kattints ide

A helyesírási szótár történelem érettségin is használható.Fotó / Török János / Délmagyarország

Segédeszközök?  

Az atlasz lesz a legjobb barátod, de a helyesírási szótár is jól jöhet. Előbbiről neked kell gondoskodnod (néhány iskolában ezt beszedi a tanár érettségi előtt, és helyben kapod majd meg), utóbbit pedig a suli biztosítja, szabály szerint termenként három darabot.

A legnépszerűbb  

Május 5-én történelemből középszinten 66 396, emelt szinten 8 301 diák vizsgázik – ezzel a töri a legnépszerűbb tárgy idén. A vizsgaidőszak speciális rendjét meghatározó kormányrendelet szerint általában csak az írásbeli vizsgákat szervezik meg.

Néhány esetben azonban lesznek szóbeli vizsgák is:

  • Minden olyan vizsgatárgy esetében, amely középszinten csak szóbeli vizsgarésszel rendelkezik (célnyelvi civilizáció, bibliaismeret, judaisztika, népművészet, hittan)
  • Testnevelés vizsgatárgyból
  • Sajátos nevelési igényű vizsgázók esetében igazgatói döntés alapján
  • Bármely vizsgatárgyból tett középszintű érettségi esetén, feltéve ha a vizsgázó írásbeli teljesítménye elérte a 12 százalékot, de nem érte el a 25 százalékot 

Első a biztonság  

Az érettségi írásbeli vizsgaszervezés során, az egészségügyi hatóságok állásfoglalásai alapján alkalmazandó összes egészségvédelmi intézkedést itt olvashatjátok. Alább a legfontosabb szabályokat emeltük ki:

  • A vizsgák előtt a diákok ne csoportsuljanak! A lehető legrövidebb úton és idő alatt foglalják el helyüket!
  • A vizsgateremben a vizsgázók számának korlátozása (max. 10 fő), valamint a minimum 1,5 méter távolság biztosítása a vizsgázók közötti fertőzés kockázatát minimalizálja.
  • A védőmaszk viselése a vizsgaszervezők és a felügyelő tanárok számára kötelező!
  • Az írásbeli vizsgadolgozatok beszedésekor fokozottan figyelni kell arra, hogy mindig csak egy vizsgázó adja be a vizsgadolgozatát, a vizsgateremben addig a többi vizsgázónak a helyén kell várakoznia.

Sok sikert kívánunk mindenkinek!  

Idén érettségizel? Segítünk!

A SuliLife nem csak a felkészülésben és a stresszkezelésben lesz a segítségedre: a 2021-es érettségi vizsgák után azonnal keresd nálunk a megoldásokat! Az idei magyar, matek és töri érettségi feladatsorokat szaktanárok segítségével oldjuk meg. Kövess minket, hogy cikkeinkből, videóinkból megtudd, hogyan teljesítettél!

A vizsgák napjain pedig minden rólad szól majd: hogy indulj el, mit vigyél magaddal, és azt is megtudhatod, hogyan vélekednek a tanárok és diáktársaid az idei érettségiről.

Ha te is szívesen elmondanád a véleményed, vagy beszámolnál az élményeidről, ne tartsd magadban, írj nekünk az info@sulilife.hu e-mail címre, vagy facebook, tiktok és instagram oldalainkon kommentben és mi megosztjuk gondolataidat az érettségiről.

Kövesd a SuliLife Facebook, Instagram, TikTok és weboldalát, hogy képben legyél a legfrisebb érettségi hírekkel!

SuliLife. Megy ez neked.