Biológia érettségi - mi várható?
Május 13-án, csütörtökön írják a diákok a biológia érettségit. Szaktanárunk, Solymoss Miklós, az Eötvös József Gimnázium biológia tanára elmondta, szerinte mire lehet számítani és mire érdemes odafigyelni! Mutatjuk a részleteket!
Hogy pontosan mit várnak el tőletek a biológia érettségin középszinten és emelt szinten, azt már összeszedtük nektek, de lássuk, mi a véleménye erről szaktanárunknak!
Hogyan kell felkészülni a biológia érettségire?
Azok a diákok szerencsésebbek, akiknek a fakultációs órákat rendesen megtartották. Sajnos lehet olyan híreket hallani, hogy sok helyen az órákat feladat kiadásokkal pótolták. Nem mondanám, hogy máshogy kellene készülni, mint normál körülmények között.
Mit gondol a szóbelik elmaradásáról?
Nem látom nagy problémának. A biológiából érettségizők esete inkább emelt szintnél érdekes, akiknél a továbbtanulásban is szerepet játszik majd ez a tantárgy. Sajnos emelt szinten a szóbelin nagyon esetleges, hogy épp mire helyezik a hangsúlyt. Gondnak érzem, hogy míg más tárgyaknál sokkal rugalmasabb a megoldókulcs, addig biológiából nagyon konkrétan megadják, hogy pontosan minek kell elhangozni egy téma kapcsán és sok tanár szó szerint várja el ezeket. Egy diák lehet, hogy máshogy írja körbe, mégis sokszor egy adott konkrét szakkifejezésen bíbelődnek. Ráadásul csak kis mértékben cserélődnek a tételek, így a szóbelin komoly reformra lenne szükség, emiatt nem is bánom, hogy idén elmarad.
Mit javasolna a diákoknak a felkészülés kapcsán?
- Hogy semmiképp ne legyen olyan témakör, amiből valaki azt érzi, hogy "bármit, csak azt ne". Még a hátralévő pár napban is van idő arra, hogy azt a területet erősítsük. Ne legyen olyan gondolatmenet, amit nem értenek. A "nagyjából megvan", az még nagyon kevés. Menjenek utána, ami nem világos! Szerintem erre nagyobb hangsúlyt kellene fektetni, mint a szakkifejezések magolására. Sokaknál az jelenti a felkészülést, hogy definíciókat tanulnak, de alkalmazni már nem tudják őket.
- Csináljanak minden nap feladatokat, de ne túl sokat. Mondjuk 4-5 olyan feladatot, ami komplexebb: ami ábrát, grafikont tartalmaz.
- A kifejtős feladatoknál olvassák vissza, hogy pontosan azt írták-e le, amit szerettek volna! Inkább tűnjön kicsit szájbarágósnak egy magyarázat, mint hogy hiányos legyen. Ezen mindig sok pont úszik el értelmetlenül.
Mit mondana, mire lehet számítani? Lesz valami újdonság?
A grafikon használat egyre inkább számít, egyre több olyan feladatot kapnak, amihez a tudásuk mellett intelligensen kell tudni kezelni adatokat és ez egy jó változás. Növekszik a hangsúlyossága annak is, hogy meg kell magyarázni kísérleti erdményeket, jelenségeket. Ezen kívül számítsanak arra, hogy nem kristálytisztán, mondjuk növénytan vagy emésztőrendszer lesz, hanem vegyesen. A biokémiát érdemes nagyon átnézni, mert az gyakorlatilag az összes témakörhöz nagyon szorosan illeszkedik. Hiányos biokémia tudással sokkal rosszabb esélyekkel indul valaki.

A többi tárgynál talán nagyobb a szórás, de aki biológiából emeltre megy, inkább tudatos, jól felkészült diák. Ön mit gondol erről?
Igen, ez lenne logikus, de nem ezt tapasztalom. A vizsgázók nem egy elhanyagolható része igencsak hézagos tudással rendelkezik, nagyon sokan próbálják meg úgy, hogy "majd csak lesz valami", ez a szóbeliken rendkívül kínos tud lenni. Írásbelin nyilván csak kapnak egy alacsony pontszámot és ennyi.
Ön érettségiztet és javító tanár is, mik a leggyakoribb hibák?
Kifejtős részeknél nem olvassák el azt, amit leírtak! Nagyon súlyos hiba, mert lehet, hogy én értem, hogy mire gondolt, leírva mégsem ugyanaz. Komplett alanyok, állítmányok maradnak ki a mondatokból, van olyan, aki gyakorlatilag vázlatszerűen fogalmaz: ezek nem férnek bele egy érettségin. Négy óra van az egészre, bőven elég idő arra, hogy rendesen megfogalmazzanak mindent. Akik igazán jól tudnak, azok főleg azon veszítenek pontot, hogy túl lazán veszik a szövegalkotást. Probléma még, hogy sok esetben a feladatlap kevés helyet hagy a kifejtésre, emiatt egyszerűbbre is veszik a válaszadást. Használják nyugodtan a tisztázati lapot.
Mit ne tegyenek semmiképp az érettségi előtt?
- Először is, legyenek kipihentek. Nem előtte levő éjszaka kell új dolgokat megtanulni.
- Teljes feladatsoroknak nem érdemes már nekiesni.
- Ne kapkodjanak, és ne csak körülbelül válaszoljanak, hanem teljes egész mondatokban, minden részletre kitérve. Gyakoroljanak rá, hogy ne legyen olyan pontveszteség, ami figyelmetlenségből fakad.
- Nem érdemes továbbá újabb összefoglaló könyveket olvasni. Lapozzák át a saját jegyzeteiket és ahol hiányosság van, azt nézzék át még egyszer, ne kerüljék ki. A szorongást is oldja, ha nincs olyan témakör, amiből gond lehet.
Névjegy
Solymoss Miklós
- 47 éves
- házas, két kislány édesapja (6 és 2 évesek)
- ELTE kutató biológus szakán végzett
- 21 éve tanít az Eötvösben
- kenutúrákat, hegymászótúrákat szervez iskolai keretekben
- tanfolyamokat tart (SOTE, Treff Érettségi Központ, magán csoportok), kb. 800 diákot készített már fel emelt szintre és 36 olyan diákot OKTV-re, akik döntősök lettek
- pedagógiájának lényege a megértés-megértetés, együttgondolkodás