Friss: szaktanári vélemény a biológia érettségiről!

"Aki arra számított, hogy a távoktatás miatt könnyítés lesz, annak csalódnia kellett." Solymoss Miklós, az Eötvös József Gimnázium biológia tanára szerint nehéz, de korrekt feladatsort kaptak idén a diákok biológiából, mutatjuk a részleteket!

Solymoss Miklós korábbi interjújában már elmondta nekünk, hogy mire számíthatnak a diákok az érettségin; de szó volt arról is, hogy javító tanárként milyen hibákat követnek el a diákok a leggyakrabban. Ezúttal arról kérdeztük, milyennek ítéli az idei feladatsort.

Ön szerint milyen volt az írásbeli az előző évekhez képest? Volt olyan meglepetés, amire nem számítottak a diákok?Biológiából a közép szint sokkal kevésbé fontos, mint bármelyik másik tárgyból, mert aki középre megy, az később valószínűleg nem ebben az irányban akarja folytatni a tanulmányait. Emiatt egyértelműen inkább az emelt szintűre fókuszálnék. Összességében idén nehezebb volt, mint amilyenek szoktak lenni; elsősorban azért, mert hiányzott a két-három szokásos könnyebb feladat. A nagy részük arra épült, hogy újszerű információkat kellett a tanultak alapján új kontextusba helyezni. Ez már kifejezetten emelt szint, ami véleményem szerint jó irány. Volt a feladatok között tényleg izgalmas újdonság, például egy növényi fotoszintézissel kapcsolatos, számomra is meglepő kísérleti eredménnyel kellett foglalkozni. Komoly hangsúlyt helyeztek az ok-okozati kapcsolatok felfedezésére és elemzésére. Kreatívnak és nehéznek érzem az idei feladatsort, valószínűleg nagyobb is lesz a szórás az eredményeket tekintve. Aki arra számított, hogy a távoktatás miatt könnyítés lesz, annak csalódnia kellett.

Solymoss Miklós 21 éve tanít az Eötvösben.Fotó /


Mivel most csak írásbeli volt és elég nehéz volt, azt gyanítom, hogy ahová biológia emelt kell, ott alacsonyabb lesz a ponthatár. A két évvel ezelőttihez képest szerintem biztosan, de lehet, hogy a tavalyihoz képest is. Itt most a tanárok szakmai munkájára is komoly szükség volt; sokat számít, hogy mennyire találkoztak a felkészítés során hasonló feladatokkal a diákok. Idén messze nem volt elég ismerni a tényanyagot, kezelni is tudni kellett. Emelt szinten erről kell szólnia az érettséginek, tehát jó összeállítás volt szerintem.

Volt olyan a feladatok között, ami kiugróan nehéz volt?Extrémnek egyik feladatot sem éreztem, inkább attól volt viszonylag nehéz az egész, hogy nem lehetett egyiknél sem "lazítani". Ugyanakkor nem volt inkorrekt sem! Az a tippem, hogy az a feladat lesz az, amelyik a legtöbb diákon kifogott, amelyiknek a végén egy biomechanikai jellegű számítási feladatot kellett megoldani. Valószínűleg ezt találták a legnehezebbnek. A teszt résznél általában mindig lehet kicsit "lazítani", mert könnyebb szokott lenni, de idén még ez is elég komoly gondolkodást igényelt. Azt gondolom, hogy ez előrelépés, de a diákok körében nem biztos, hogy népszerű.

Meg szokta kérdezni a diákjait, milyennek érzik, izgul értük?Izgulok igen, de szerintem jól fel vannak készítve. Aki megszokta, hogy könnyedén oldja meg a feladatsorokat, az most egy kicsit megijedhetett.

Most az írásbeli után is úgy gondolja, hogy nem jelent gondot a szóbeli hiánya idén?Igen, mert én a szóbeli részét egész másképp csinálnám, mint ahogy van: kevesebb pontot adnék érte és sokkal inkább azt szeretném, hogy a diák egy problémát alaposabban járjon körbe. A szóbelinek az lenne a lényege, hogy különböző készségeket mérjen, de most eléggé vázlat felmondás szerű az egész, amivel éppen a komplexitás vész el. Így sajnos nincs igazán értelme, emiatt nem igazán bánom, hogy most elmarad. Szeretnék majd szóbelit a továbbiakban, mert nyilván fontos, de nem az eddig megszokott módon.

Névjegy:
Solymoss Miklós
- 47 éves
- házas, két kislány édesapja (6 és 2 évesek)
- ELTE kutató biológus szakán végzett
- 21 éve tanít az Eötvösben
- kenutúrákat, hegymászótúrákat szervez iskolai keretekben
tanfolyamokat tart (SOTE, Treff Érettségi Központ, magán csoportok), kb. 800 diákot készített már fel emelt szintre és 36 olyan diákot OKTV-re, akik döntősök lettek
-Pedagógiájának lényege a megértés-megértetés, együtt gondolkodás.