Koronavírus hatásai a turizmusban és környezetvédelem - ezekről is szó volt a mai spanyol érettségiben

Idén több mint 700 diák érettségizett közép vagy emelt szinten spanyol nyelvből. Változatos feladatok, nehezebb magnóhallgatás, aktuális problémák. Így jellemezték a mai spanyol érettségit a diákok.

A Miskolci Herman Ottó Gimnázium egyike azon magyarországi hét középiskolának, ahol két tanítási nyelvű képzésben is folyik a spanyol oktatás. Éppen ezért a diákok többsége emelt szintű vizsgát tett a mai nap folyamán, őket kérdeztük, hogy élték meg az utolsó nagy középiskolai megmérettetést.

„Összességében elég vegyesnek éreztem a feladatsort. Az eleje és a vége aránylag könnyebb volt, de a nyelvhelyesség részében volt egy feladat, amire nem igazán számított senki" - osztotta meg Borcsik Ágnes 12. évfolyamos spanyolos diák a friss élményeit. - "Szintén váratlanul ért a magnóhallgatásos feladat, ami szerintem az előző évekhez képest nehezebb volt a témája miatt." - tette hozzá.

Egy másik diák elárulta, hogy az előző évekhez hasonlóan idén is több feladatban is visszaköszönt a környezetvédelem témaköre, a hallott szövegértésre viszont egyáltalán nem voltak felkészülve. A feladatok közül a leghosszabb terjedelmű a koronavírus turizmusban okozott hatásairól szólt. Az íráskészség során két feladatot kellett megoldani, melyek közül az egyik egy cserediáknak szóló levél volt arról, milyen sportolási lehetőségeket vehet igénybe az új iskolájában a másik feladat pedig az adományozás téma köré épült. Hogyan lehetnek max pontosak a feladataid?

  • Megfelelő terjedelem: rövidebb mű esetén 100-120 szó közöttinek, a hosszabbnak pedig 200-250 szavasnak kell lennie.
  • A feladatban megadott összes szempont figyelembevétele az írásmű során.
  • Megfelelő megszólítás, elköszönés, tagolás és szókincs.

Lehetséges példa a cserediáknak szóló levélre:

Querido Juan:

Escribo para darte información más detallada antes de que realices tu intercambio escolar.
Estoy encantada de saber que vengas pronto.

El otro día me dijiste que te gustaran los deportes así que déjame darte más información sobre las posibilidades en mi escuela. Como ya te he mencionado tenemos un gimnasio gigantesco, donde hay un montón de oportunidades para practicar algún tipo de deporte. Puedes participar en clases de balonmano, baloncesto o fútbol por las tardes. Si quieres empezar a aprender un nuevo tipo de deporte, no te preocupes porque siempre hay clases en diferentes niveles incluido para los novatos. El único problema es que no tenemos piscina por lo tanto si quieres nadar, tendrás que ir a una piscina privada o pública.

Estoy aquí para ayudarte en cualquier cosa, así que no dudes en preguntarme. Espero verte pronto.

Un gran abrazo,
Ana

Te mit gondolsz a feladatokról? A hivatalos megoldások holnap reggel 8.00 órától érhetőek el az Oktatási Hivatal oldalán.