Bizarr dolgok a történelemből, amikről nem esik szó az iskolában

A törit mint tantárgyat lehet szeretni, vagy épp utálni, de abban megegyezhetünk, sokat veszítenek azok, akik csak a száraz tananyagot magolják be. Ha kicsit utánaolvasunk a történelmi alakoknak, eseményeknek, rendkívül érdekes, olykor bizarr dolgokkal találkozhatunk, amikre sajnos már nem jut idő az iskolában. Ezek közül gyűjtöttünk most össze néhányat.

A Buzzfeed összeállításában olyan különös sztorikat találtunk, ami talán még azok számára is érdekes lehet, akik nem rajonganak a történelemért.

Háború a macskák ellen

Na jó, azért nem kell szó szerint érteni a háború szót, IX. Gergely pápának köszönhetően azonban közutálat tárgyát képezték a macskák a 13. században. Az egyházfő úgy gondolta, a macskák az ördög megtestesítői, ezért elrendelte a kiirtásukat. Vannak, akik szerint ez a döntés vezethetett a patkányok elszaporodásához, így a későbbi bubópestis elterjedéséhez is.

Az egyházfő úgy gondolta, a macskák az ördög megtestesítőiFotó / Pinterest

Ketchup mint gyógyszer

Igen, jól olvastad. Az 1830-as években egy Dr. John Cook Bennett nevű orvos úgy gondolta, hogy a hasmenés és az emésztési zavarok elleni leghatásosabb gyógymód a ketchup. Olyannyira biztos volt a dolgában, hogy a saját ketchup receptjét még tabletta formában is árulta.

Dr. John Cook Bennett nevű orvos úgy gondolta, hogy a hasmenés és az emésztési zavarok elleni leghatásosabb gyógymód a ketchupFotó / Facebook

A Viktoriánus kor legbizarrabb szokása

Ma már minden bizonnyal megbotránkoztatónak hat számunkra a tény, hogy ebben az időszakban elterjedt szokás volt az elhunytak fényképen való megörökítése. A viktoriánus kor emberének azonban a gyász természetes velejárója volt, hogy halott családtagjáról fotót készíttessen, így megörökítve emlékét az utókor számára.

Ebben az időszakban elterjedt szokás volt az elhunytak fényképen való megörökítése.

A zsoké, aki halála után nyert futamot

1923-ban járunk a Belmont Parkban, amikor is a 22 éves Frank Hayes megnyerte első és egyben utolsó versenyét is. A zsoké a verseny második felében végzetes szívrohamot kapott, amibe azonnal belehalt, de a teste valahogy mégis a nyeregben tudott maradni, a lova pedig elsőként ért célba.

22 éves Frank Hayes megnyerte első és egyben utolsó versenyét isFotó / Pinterest

Ha tovább bővítenéd a történelemtudásodat, itt, itt, itt és itt olvashatsz még olyan érdekességekről, amikről valószínűleg nem esett szó az iskolában.