Ballagás nyáron

Az idei tanévről mindent elmondhatunk, csak azt nem, hogy szokványos lett volna. Vonatkozik ez sajnos, vagy nem sajnos, az idén érettségizett diákok ballagására is. Az elmaradt szalagavató után a következő ünnepség, a ballagás nyárra szorult, az érettségi utánra. Különböző iskolákban, különböző megoldások születtek az esemény lebonyolítására, de jellemzően mindenhol megtartották a ballagást.

A 2021-ben érettségizett évfolyam diákjainak nagy része idén, csak az érettségi után, nyáron vehetett részt a saját ballagásán, ha egyáltalán az iskola megtartotta azt. Az esetek nagy részében egy kinti helyszínen, a szabad levegőn tartották az ünnepséget, csökkentett vendégszámmal. Egy szokatlan évet tehát, szokatlan módon is zártak az érettségizők.

A hagyománytól eltérően, érthető okoknál fogva, idén nem az érettségi előtti pénteken, május elején, hanem minden izgalom és az összes megmérettetés után, június végén került sor a végzősök ballagására. Néhány nehézségtől, mint az időjárás, a magas hőmérséklet és a vírusveszély, eltekintve, szerencsére megfelelően el tudtak tehát búcsúzni gimnáziumi éveiktől ők is. Az ősszel vagy télen elmaradó szalagavató okozta szívfájdalmat is tudták esetleg enyhíteni a szívhez szóló beszédek, a díjak, az ajándékok és a családi vacsorázások.

Forrás: Mediaworks

Voltak olyan iskolák, ahol még magát a szalagavatót is bepótolták, így nyár elején. Ez azonban megosztónak bizonyult, ugyanis sok diák fölösleges nyűgnek látta a táncok újra begyakorlását és a ruhák kibérlését még egy alkalommal. Sokaknak az vette el a kedvét, hogy a nyári kánikulában, 40 fokban a báli ruhába öltözve kellett táncolniuk az iskolaudvaron. Nem a legkellemesebb. De persze akadtak olyanok is, akik a világért sem akartak lemondani erről a lehetőségről, ugyanis szalagavatója valóban csak egyszer van az életben az embernek. Jó esetben.

A nyári szalagavatóval kapcsolatos megosztó véleményektől eltekintve, összességében sok végzős diák a nyári ballagást sokkal jobb verziónak tartja, mint amikor május elején, még az érettségi előtti gyomorgörccsel kell végig üljenek egy legalább 2 órás eseményt. Így, hogy már minden izgalmon túl voltak a diákok, a ballagás napjára már önfeledten tudtak örülni egymásnak és élvezték, hogy ünneplik őket családjuk, barátaik és tanáraik. Most már volt mire büszkék legyenek, valamit már letettek az asztalra. Volt ok az örömre és ünneplésre.

Normális esetben, május elején még a bizonytalan jövő és életük addigi legnagyobb megmérettetése várt volna rájuk. Viszont így, hogy már túl voltak a diákok mindenen, az eredményeikkel a kezükben már csak a felhőtlen búcsúzkodás maradt hátra. Ez tényleg a végét jelentette annak a 4 vagy 6 évnek, amit gimnáziumukban töltöttek. Végleg elbúcsúztak tanáraiktól, iskolástársaiktól és az épülettől is. Persze nem örökre, csak a bankettig és a szerenádokig...