Neked mi volt a kedvenc tárgyad? Ezért szerettük igazából az órákat
Ki ne imádná az iskolát? De tényleg! Ha valamelyik tárgy nem is volt a szíved csücske, a leleményes diákság akkor is megtalálta a kiskaput, ami élvezhetővé tette.
Mindehhez nem kellett más, mint például a tanáraidat egy kicsit kiismerni. Mit kell kérdezni ahhoz, hogy az egész óra elmenjen beszélgetéssel? Mikor számíthatunk egy könnyebb, filmnézős órára? Ha ezeket kitanultuk, akkor sokat segíthettünk saját magunkon, ami persze nem lógás, csak okosabb munka keményebb helyett. Micsoda idők voltak!
Töri
Bár sokunkat a világból is ki lehetett kergetni a sok évszámmal és névvel, voltak azért kedvelhető pillanatok is. Egy beszédesebb töri tanárnál például elég volt egy apró kérdés és az egész óra azonnal átment beszélgetésbe és sztorizásba, a kor érdekességeiről hallani pedig már nem is volt olyan borzasztó. Szerettük elbeszélgetni az időt a véres középkori eseményekről és sötét legendákról, vagy akár még arról is, hogy milyen volt az élet a tanárunk gyerekkorában. Mindegy, csak csevegni lehessen.

Magyar
A nyelvtanóra többekben keltett negatív érzéseket (máig nem tudjuk, mikor fogjuk a mondatelemzést a mindennapokban használni), az irodalom órákról azonban már többeknek vannak kellemes emlékeik. Általánosban jó volt reggel, még félig alva, a padra hajtott fejjel a napi János vitéz részlet felolvasását hallgatni, gimiben pedig inkább már a "mire gondolt a költő?" beszélgetéseket és a kötelezők filmváltozatának megnézését szerettük.
Angol
Egy jó angolórán el is felejtettük, hogy iskolában vagyunk. Élveztük a játékosabb feladatokat, ahol végre nem a szakadatlan figyelemé volt a főszerep. A beszélgetős gyakorlatokra adott 10 percben gyorsan kitárgyaltuk a kötelező témát, beépítettük a megfelelő igeidőt, és már indulhatott is a délutáni programok, vagy más események megvitatása. Amíg a tanárnak fel nem tűnt, hogy már rég másról beszélgetünk.

Tesi
Itt aztán sok lehetőség volt. Persze olyanok is voltak, akik őszintén szerették, hogy végre lehet mozogni és nem kell egy helyben ülni, a többieknek pedig lógási lehetőségek tárháza állt rendelkezésére. Hirtelen bokaficam miatti felmentés, egyszerűen elhagyott tesicucc, egyéb rosszullét. Akinek szerencséje volt, azon megesett a tesitanár szíve, de ha nem ilyen fából faragták a kiváló tanerőt, lehetett előző este a szülőkkel egyezkedni, hátha írnak felmentést. Ha pedig minden más csődöt mondott, az öltözködéssel húztuk az időt két felvonásban is.
Ének
Ha benned nem keltett ősfélelmet, hogy mások előtt keljen éneklésre kinyitnod a szádat, lehet, hogy még szeretted is, hogy ez az óra is minimális energia befektetéssel kipipálható volt. Alapesetben elég volt a padban üldögélve kornyikálni, az elméletnél úgy tenni, mintha értenéd, de ha mázlid volt, az óra nagy része elment zenehallgatással vagy opera nézéssel, amikor az egyetlen kihívás az volt, hogy ne nevess fel hangosan a hosszas áriák közben.
