Ma nyitotta meg kapuit az általános iskolás diákok előtt a BME Gyermekegyetem

Idén már hatodik alkalommal várták élménygazdag- és a tanulást játékos módon segítő programokkal a diákokat.

A nem mindennapi táborban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem elismert oktatói augusztus hétfőtől péntekig több mint 300 általános iskolás diákot vezetnek be a műszaki pálya érdekes világába, a tudomány tiszteletére és szeretetére ösztönözve őket. A Gyerekegyetemen elhangzó előadásokon és szemináriumokon többek között szó lesz az önvezető autókról, a műholdakról, az állatok mozgásáról és az okostelefonok világáról.

A BME népszerű felsőoktatási szimulációs táborában 8-14 éves diákok vesznek részt, akik így egy hétre a Műegyetem hallgatóivá válnak. A táborban előzetes jelentkezés után vehetnek részt a gyerekek. A Gyerekegyetem keretében a résztvevők egyetemi oktatók által tartott előadásokat hallgatnak meg és kis létszámú csoportokban kísérleteznek a gyakorlati szemináriumok alkalmával, az egyetemistákhoz hasonlóan.

A tábor célja, hogy már fiatal korban megismertesse és megszerettesse a gyermekekkel a természettudományos tantárgyakat, mindezt játékos, barátságos légkörben és saját tapasztalatok gyűjtését biztosítva a diákok számára. A rendezvény 2015 óta tartó töretlen sikere miatt a szervezők a nyári tábor után is kapcsolatban maradnak a résztvevőkkel és az év során további előadásokat kínálnak a tábor résztvevői számára a Gyerekegyetem Plusz rendezvények keretében. Az évente több alkalommal megrendezett programokon a hazai tudományos és innovációs élet elismert alakjai interaktív, a gyermekek számára is élvezetes és érthető előadásokon számolnak be a legújabb fejlesztésekről, tudományos eredményekről, sikerekről. Bár a táborban a gyerekek nem kapnak érdemjegyeket és nincs végső értékelés, de a BME 2017-től pontrendszert vezetett be a diákok motivációjának fenntartása érdekében, amelybe beletartoznak az évközi programok is. A krediteket a diákok a Gyerekegyetem nyári táborain és az évközi rendezvényeken való részvétellel gyűjthetik, hogy megszerezzék a jelképes Bagoly diplomát arany vagy ezüst minősítéssel. 2015 óta több mint 3000 általános iskolás vett részt a nyári táborokban.

Az óriási túljelentkezés miatt a Gyerekegyetemre már a turnusok lezárultával elfogynak a következő évi helyek, ezért a BME online regisztrációs platformot hozott létre ezek kezelésére. A szülők ezen a felületen nyújthatják be gyermekük részvételi igényét. A BME Gyerekegyetemre való jelentkezés a rendezvény honlapján feltüntetett Gyerekegyetem Információs Rendszeren keresztül lehetséges. A szervezők célja, hogy legalább egyszer minden érdeklődő és jelentkező gyermek részt vehessen az általános iskola alsó, illetve felső tagozatosai számára szervezett táborban.

A BME Gyerekegyetem honlapja itt érhető el.