5 tévhit, amit az egyetemen el akarnak majd veled hitetni a bulizásról

Felvettek az egyetemre, nemsokára elkezdődik egy új fejezet az életedben. Teljesen ismeretlen közegbe fogsz csöppenni, a maga szabályaival és szokásaival, amikből jobb párat nem átvenni.

Természetesen az egyetemi lét egyik legjobb része a közösség, az új barátok, kapcsolatok. Viszont ennek a folyamatnak vannak pillanatai, amikor a közösségi nyomás túl nagy lesz, és elveted a sulykot, annak ellenére is, hogy már abban a pillanatban tudod, másnap meg fogsz bánni mindent.

Menő olcsó piát inni

Keverttől és Lafitól szétverni magad már a múlt évtizedben se volt menő, és azóta sem lett jobb a helyzet. Embereld meg magad, állj a sarkadra, és valami rendes embernek valót igyál, ami nem mar szét belülről.

Embereld meg magad, állj a sarkadra, és valami rendes embernek valót igyálFotó / 123RF

A shotok finomak és megérik az áruk

Drága, gyenge, cukros és még pocsék tömény is van bennük, ezek a shotok, amelyek a kannás bor után a második legrosszabb italok, amelyeket lehúzhatsz. Össze-vissza kevered velük a piákat, fogalmad sincs mikor kéne megállni, de hozzák őket jobbról-balról, mert most kivételesen nagyon olcsó, ha sokat veszel belőlük.

Muszáj sokat inni

Nem, nem muszáj. Ettől még csinálhatod, csak ne gyakran, mert a tanulmányaid vagy a méltóságod fogja bánni.

Jó ötlet felkészülés helyett bulizni

A tanulást soha ne áldozd fel teljesen a szórakozás oltárán, főleg ne az első évben! Olyan csúnyán pofára eshetsz egy végig bulizott félév után, hogy kötelezően szabadon választható passzív félév lesz a vége. Inkább maradj ki pár koli buliból, úgyis minden áldott héten vannak.

A tanulást soha ne áldozd fel teljesen a szórakozás oltáránFotó / 123RF

A kollégiumi bulik a legjobbak

Ha nem tetszik a rezidens DJ, aki a HÖK-ös harminc éves haverja, nem kell megerőszakolnod magad és a füled. Előbb-utóbb találsz olyan embereket az egyetemen, akikkel passzol a zenei ízlésetek, és szívesen elmész velük szórakozni.

Érdekelnének még valóban hasznos információk a hallgatói életről? Az UniLife-on minden kérdésedre választ találsz.