Élet a japán iskolákban: Megdöbbentő szabályok, amiket minden diáknak be kell tartania
A különféle szabályok felállítása és betartása elengedhetetlen ahhoz, hogy egy iskola zavartalanul tudjon működni, egyes országokban viszont egy teljesen új szintre emelik a tanulók korlátozását.
Ha eddig azt hitted, hogy te sulid szabályai túl szigorúak, akkor valószínűleg el sem tudod képzelni, mit érezhetnek azok a diákok, akik Japánban járnak iskolába. Összegyűjtöttünk néhány igazán érdekes és feleslegesnek tűnő szabályt ebből az országból.
1. Hajmizéria
Hosszú, rövid, raszta, vagy festett, manapság egyre gyakrabban találkozhatunk az iskolákban olyan diákokkal, akiknek a szokásostól jóval eltérőbb a hajviselete. Japánban ez viszont teljes mértékben elképzelhetetlen. A fiúknak ugyanis kötelező a rövidre nyírt frizura, és a lányok sem vihetik túlzásba a szépítkezést. Bár számukra engedélyezett a hosszú haj, semmi mást nem csinálhatnak vele azon kívül, hogy kiengedve, vagy összekötve hordják.

2. Szépítkezés
Ha már a külsőségeknél tartunk, a szabályozások nemcsak a hajra, hanem más szépítkezéssel kapcsolatos területekre is kiterjednek. A lányok számára nem megengedett sem a sminkelés, sem a körömfestés, de még a lábukat sem borotválhatják le.
3. Párkapcsolat? Felejtsd el...
Mostanában már egyáltalán nem ritkaság, hogy a gimi folyosóján végigsétálva, ölelkező szerelmespárokat láthatsz. A japán tanárok szerint viszont a diákok még túl fiatalok ahhoz, hogy ilyen dolgok foglalkoztassák őket, ezért a párkapcsolatok és azok minden velejárója szigorúan tiltva van az iskolákban.

4. Nincs helyettesítés
Mindannyiunknak ismerős az a felemelő érzés, amikor kiderül, hogy elmarad egy óra, mert a tanár valamiért nem tudja megtartani. Ilyenkor vagy szabadfoglalkozásra kerül sor egy helyettesítő tanár felügyeletével, vagy szerencsésebb esetben, akár haza is engedtek az iskolából. A japán diákok viszont tisztában vannak vele, hogy ha nem jön iskolába a tanáruk, nekik akkor is a teremben kell ülniük, és csendben tanulniuk.
5. Nem késhetsz
Mindenkinek van egy olyan osztálytársa (vagy ha nincs, akkor valószínűleg te vagy az), aki rendszeresen elkésik az órákról. Ezek a diákok borzasztó nagy bajban lennének, ha Japánban járnának iskolába, ott ugyanis szabály tiltja azt, hogy bárki is elkéssen az órákról. Ez alól természetesen kivételt képeznek a vészhelyzetek.