Magasan a legjobbak: Két magyar iskola, amelyek felkészítenek a legmenőbb egyetemekre
A legmenőbb gimnázium hallatán elsőre egy hipermodern, minimál stílusú iskola jut a legtöbbek eszébe, ahol minden diáknak saját szekrénye van. Holott a külsőség nem minden, bizony a teljesítmény is számít, amiben ez a két magyar iskola a világ húsz legjobbja között van!
A The Telegraph Nagy-Britannia egyik legnagyobb napilapja és hírforrása, és évről-évre elkészítik a világ legjobb gimnáziumait összegyűjtő listájukat, amit az alapján állítanak össze, hogy az intézmények hány diákot küldtek az Oxford és Cambridge egyetemeire.
2021-ben két magyar iskola a hatodik és a tizedik helyet érte el. Lássuk, mitől is olyan különlegesek, hogy ilyen rangos helyezést el tudtak érni!
Fazekas Mihály Gimnázium
Magyarország egyik legismertebb iskolája, nem véletlenül. Sorra kerül be a legjobb hazai és nemzetközi gimnáziumok közé. Egyik leghírhedtebb specialitásuk a matematika tagozat, amit 1962-ben alapítottak, és ami ettől kezdve nemzetközileg kimagasló tehetségeket adott a világnak.

Ez az iskola nem a külseje miatt menő, hanem a képzés magas minősége miatt, amiről árulkodik, hogy a tanulók döntő többsége bejut az általuk választott felsőoktatási intézménybe. Ezek közt az Oxford és a Cambridge is szerepelhet, hiszen ezekre a helyekre 2021-ben a hatodik legtöbb diákot adták az egész világon.
Milestone Institute
Az angol név nem véletlen: ennek az iskolának az a célja, hogy a tehetséges magyar diákokat felkészítse a világ legjobb egyetemeire való bejutásra. Nem egy hagyományos középiskola, itt az alap tanulmányokon felül zajlik az oktatás, ami valójában inkább tehetséggondozás.

Magániskola, de sok diák ösztöndíjjal vagy kedvezményes feltételekkel tanul, így háttértől függetlenül megkaphatják a tehetséges diákok a lehetőséget arra, hogy nagyot alkossanak. Valamit biztos jól csinálnak, mert a fent említett listán a tizedik helyen szerepeltek 2021-ben.