Két fontos ok, amiért el kell menned a középiskolai nyílt napokra
Hamarosan középiskolát kell választanod, de még fogalmad sincs, hogy mi legyen? Ne hagyd ki a novemberi nyílt napokat, eláruljuk, miért olyan fontosak.
Ha hetedikes, esetleg már nyolcadikos vagy, akkor biztos tudod, hogy ebben az évben kell majd eldöntened, hova mész középiskolába. Elég nagy döntés, és bár vannak, akik már rég tudják, hova akarnak menni, sokan csak az utolsó pillanatban találják ki. Bármelyik csoportba is tartozol, mindenképp érdemes ellátogatnod pár nyílt napra, azért, hogy a lehető legtöbb infót gyűjtsd be a döntés előtt.
Csekkolhatod a hangulatot
Ha valahol legalább négy évig minden munkanapot tölteni fogsz, akkor jó, ha biztos vagy benne, hogy illik hozzád a suli atmoszférája. Minden középiskolának megvan a maga hangulata, és ha nem érzed otthon magad a sajátos miliőben, akkor lehet, hogy több éven át éreznéd magad űrlénynek. Ezzel szemben, ha azt választod, ahová a szíved húz, akkor tényleg a középiskolás évek lesznek életed legjobb évei.

Közelről is láthatod, hogy zajlanak a dolgok
A nyílt nap folyamán órákat látogathattok, beszélhettek tanárokkal, láthatjátok a tantermeket és más létesítményeket, tájékoztató előadást hallhattok, nemcsak az iskolával, hanem a felvételivel és az adminisztrációs tennivalókkal kapcsolatban is. Ezek segítségével eldöntheted, hogy megfelel-e számodra az iskola profilja, a tárgyak és a követelmények passzolnak-e általánosságban abba a képbe, amit a jövődről és esetleg a továbbtanulásról alkottál.
Jó, ha tudod!
A nyílt napok időpontjairól az iskolák honlapján keresztül tájékozódhatsz. Legtöbbször november környékére szervezik őket, de sok középiskola több időpontra is tervez nyílt napokat, hogy azok is el tudjanak menni, akik később kezdtek érdeklődni.
Kőszegi Anna