A rettegett nulladik óra: áldás vagy átok?

Kevesen vannak, akik ne kívánnák a hátuk közepére az iskolai nulladik órát. A kérdés már csak az, hogy a nagyon korai tanórák szükséges rosszak, amiknek tényleg van haszna, vagy a diákok ellenszenve nem alaptalan, és teljesen feleslegesek?

Erre a kérdésre, nem meglepő módon, egybehangzó válasz még nem született. Ezért a nulladik óra kedvelői és utálói rendszeresen egymásnak feszülnek komolyabbnál komolyabb érvekkel. Lássunk ezek közül párat, hogy te is hozzászólhass a vitához!

A nulladik óra mellett

A leggyakoribb érv amellett, hogy a megszokottnál korábban kezdődjenek a tanórák az, hogy így a diákok hamarabb hazamehetnek, több idejük marad a délutáni elfoglaltságaikra, például a különórákra. Továbbá az is lehetséges, hogy csak így tudják az órarendet összeállítani esetleges helyhiány miatt az iskolában.

A nulladik óra ellen

A nulladik órák létével szemben áll a tény, hogy a fiatalok szervezete több alvást igényel, mint a felnőtteké. Illetve a serdülők bioritmusa is más, jellemzően a későbbi fekvés és kelés jobb nekik, és ezt nem csak az álmos tizenévesek mondják.

Kevesen vannak, akik ne kívánnák a hátuk közepére az iskolai nulladik órát.Fotó / 123rf

Gyakori álláspont, hogy a mai iskolások eleve túlterheltek, nincs szükségük még arra is, hogy a testüknek kellemetlenül korábban kezdődjön a tanítás, hiszen így egész nap fáradtak lesznek. Szóval, hiába mehetnek haza előbb, energiájuk még kevesebb lesz a délutáni különórákhoz.

Kinek van igaza?

Nos, ezt jelenleg neked kell eldöntened, a saját tapasztalataid és a rendelkezésedre álló információk alapján. Szerencsére ebben a kérdésben az iskolán belül születik döntés, a szülői szakszervezet és a diákönkormányzat megkérdezésével. Ez azt jelenti, hogy ha nagyon gyűlölöd a nulladik órát, és ezzel a társaid is így vannak, akkor van esélyetek megszüntetni azt!