Trükkök, amivel megpróbálta már mindenki elérni, hogy ne kelljen suliba menni

Mindenkinek jól esik egy kis pihenés, ha diák vagy, ha nem, valószínűleg ezzel egyetértesz te is. Ha igen, akkor valószínűleg már te is bepróbálkoztál ezekkel a trükkökkel a szüleidnél, hogy ne kelljen suliba menned.

Természetesen ez mind csak feltételezés részünkről, biztosra vesszük, hogy ezekről a trükkökről eddig még nem is hallottál. Hiszen, lógni nemcsak nem menő, hanem nagyon súlyos következményekkel járhat! Nem viccelünk, tényleg nem az, menj be az órákra, mert gyakori hiányzásokkal nagyon hamar az igazgató előtt fogsz kikötni. A szüleid meg végképp nem fogják megköszönni, amikor a gyámügy becsönget hozzátok, mert túl sokat hiányoztál!

Kamubetegség

Igazi klasszikus, amit ma már szinte senki nem hisz el. Nagyon jó színésznek kell lenned ahhoz, hogy elhiggyék a szüleid azt, hogy pont annyira vagy beteg, hogy nem tudsz iskolába menni, de orvost sem kell hívni hozzád. A hőmérővel még átverhetsz valakit, azért a házi orvosokat már kevésbé! Mondjuk ki tudja? Sok osztályban vannak olyan arcok, akik gyanúsan sokszor betegek egy-egy napra, főleg témazárók környékén.

Fotó / Shutterstock

Szánalom kártya

Ez egy aljas húzás, mert a szülői érzelmeket használod ki. A leggyakoribb módja, amikor azt mondod, hogy elfelejtettél megcsinálni valami nagyon fontos feladatot, és nem szeretnél emiatt rossz jegyet kapni. Sok szülőnek ilyenkor megesik a szíve a csemetéjén, és inkább engedi, hogy otthon maradjon. Ördögi.

Szökés

Egyenes út a bajba kerüléshez. A szülők tudta nélkül kiszökni az iskolából, esetleg be se menni vagy bujkálni benne veszélyes játszma. Nagyon hamar fel fognak gyűlni az igazolatlan órák, amiről a szülők is tudni fognak. A hiányzások miatti évismétlés pedig létező dolog! Illetve, ha közben elkapnak, nagyon megütöd a bokádat, te kis gézengúz!