A legrejtélyesebb helyek a nagyvilágban, amiktől a hideg is kiráz
Rengeteg olyan hellyel találkozhatunk szerte a világban, melyek rejtélyes módon jelentek meg, esetleg nem tudjuk megmagyarázni keletkezésük körülményeit. Ismerd meg őket!
Biztosan hallottál már olyan épületekről, helyekről, természeti jelenségekről, amik keletkezését nehezen vagy akár egyáltalán nem tudják megmagyarázni a kutatók. Ismerted őket?
A Bermuda-háromszög története
1945 decemberében öt amerikai bombázógép haladt a Bermuda-háromszög térsége felett. A pilóták tapasztaltak voltak, az időjárás csendes, nyugodt volt. Azonban váratlanul megbolondultak a műszereik, nem tudtak tájékozódni, azt sem tudták megmondani, merre van nyugat és kelet.

Rádióüzenetet küldtek az irányítóközpontnak, ám a gépük eltűnt, sosem érte el a leszállópályát. Megkeresésükre egy hatalmas hidroplánt küldtek utánuk. Megközelítették a bombázók utolsó pozícióját, majd ez a gép is eltűnt, ahogy a már említett öt másik. Az esetre máig nem találtak magyarázatot.
Nazca-vonalak mint az égiek üzenete?
Peru fennsíkján, a Pampas de Jumanán fedeztek fel hatalmas mértani alakzatokat, monumentális állatfigurákat, melyek kőbe vésve borítják a fennsík jelentős területét. A rajzok csak az égből láthatóak, továbbá érdekességük, hogy vonalaik nem keresztezik egymást.

A Nazca-vonalak egyes teóriák szerint a vonalak földönkívülieknek szánt üzenetek, akikkel a Kr.e. 3000 körül élő civilizációk kapcsolatban álltak. Ez természetesen nem tudományos magyarázat, ám mégis elgondolkodtató, hogyan tudtak az akkor élő emberek a repülés ismerete nélkül ilyen pontos és hatalmas alakokat készíteni.
Az 51-es körzet
Ismerős lehet számodra a terület, hisz a filmvásznon is rengetegszer találkozhattál vele. A hely, ahol titokzatos bunkerekben, földalatti katakombákban űrlényeken végeznek kísérleteket, miután elérték bolygónkat. Ennek a feltételezésnek az alapja nem más, mint a 1947-es Roswelli ufószerencsétlenség, mely után állítólag egy Új-Mexikóban lezuhant idegen maradványait szállították a Las Vegastól 80 mérföldre található területre.

Ahol fordítva működik a gravitáció
Képzelj el egy dombot, amin felfelé gurul egy üresbe tett autó! Bizarr, nemde? Pedig létezik! A kanadai Magnetic Hill a világ egyik leghíresebb fordított gravitációs pontja. A labda felfelé gurul, a kiöntött víz pedig felfelé folyik a dombon. Néhányan ufókat, mások különleges szeizmikus folyamatokat kiáltanak a rendkívül furcsa, már-már félelmetes dolgok láttán.
A magyarázat amennyire egyszerű, annyira bonyolult: egy rendkívül összetett optikai csalódás áll a háttérben – megfelelő mérőeszközök nélkül szinte lehetetlen észrevenni. A fák, a közeli lejtők és a horizontvonal látványa is megtéveszti az ide látogatók agyát: mind úgy helyezkednek el, hogy azt érzékeljük, felfelé mozog, ami valójában lefelé halad.
Érdekelnek még hasonló helyszínek? Kattints az Astronet oldalára!