Dodók, erszényes farkasok és huják: lehetséges a kihalt fajok feltámasztása?
A kihalt és veszélyeztetett állat- és növényfajok szomorú mementói annak, hogy az emberi tevékenység – amennyiben felelőtlenséggel párosul – milyen komoly károkat tud okozni. Nem véletlen, hogy a tudomány folyamatosan keresi a választ arra, hogyan is lehetne visszafordítani a negatív folyamatokat.
A feketelábú görény egy Észak-Amerikában őshonos faj, amely egy időben úgy tűnt, ki fog halni. Az egyik utolsó példány, Willa sejtjeit 1988-ban, miután elpusztult, lefagyasztották, hogy később esetlegesen felhasználhassák tudományos célokra. Ennek köszönhetően született meg december 10-én császármetszéssel Elizabeth Ann, aki az első olyan klón, amely egy veszélyeztetett amerikai állatfaj képviselője.

Az aranyos kis állatot nem eresztik szabadon a vadonban, egy kifejezetten a feketelábú görények fennmaradásának védelmében létrehozott coloradói központban fog élni, ahol a tudósok tovább tanulmányozhatják majd. A faj fennmaradását az is nehezíti, hogy az elmúlt évtizedekben kiszorultak a természetes élőhelyükről, valamint betegségek is fenyegetik őket.
A sikeres klónozás azért is hihetetlenül nagy lépés, mert reményt ad más veszélyeztetett fajok számára is.