Tíz film, amely az idén lett nagykorú

Hogy telik az idő... Mintha ma lett volna, hogy bemutatták például A Gyűrűk Ura: A király visszatér, a Némó nyomában vagy a Mátrix: Újratöltve című filmet, pedig 18 év röppent el azóta. A teljesség igénye nélkül összegyűjtöttünk tíz emlékezetes alkotást 2003-ból.

A magyar törvények szerint a 18. életév betöltése után lesz nagykorú az ember, ezzel sok lehetőség és felelősség is jár – no de mi lesz egy filmmel, ha megéri ezt a kort? Például megéri újra megnézni?

Egészen erős volt a 2003-as év, hiszen azóta is kedvelt, sokat idézett, népszerű produkciók sorát mutatták be. Mint minden lista, ez is vitatható, ám a most hozunk tíz egyedi filmet, amely az idén vált „nagykorúvá", amelyeket még akkor is jó lehet otthon megnézni, ha hamarosan ismét mozizhatunk. Az összeállítást a Magyar Filmadatbázis ihlette.

 

A Gyűrűk Ura: A király visszatérRendező: Peter Jackson
Korhatár: 16

Forrás: HBO

A Gyűrűk Ura-univerzum már csak olyan, hogy van, aki évtizedekkel a megjelenés után sem tud róla semmit, más meg az életét sem tudja elképzelni nélküle. Utóbbiaknak újranézős Gandalf, Zsákos Frodó, Aragorn, no meg Mordor útvesztője a J. R. R. Tolkien regényén alapuló, a filmsorozat harmadik, egyúttal befejező részét jelentő A király visszatérben.

A Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöngy átkaRendező: Gore Verbinski
Korhatár: 12

Forrás: Walt Disney

Bizony, 18 évvel ezelőtt indult világhódító útjára az imbolygó járású Jack Sparrow és a Karib-tenger kalózainak története. Van itt minden, ami a közönségsikerhez kell, a sztár Johnny Depp, jófiú Orlando Bloom, a világszép megmentésre váró nő, Keira Knightley, plusz szórakoztató, kalandos történet látványos köntösben.

Kill BillRendező: Quentin Tarantino
Korhatár: 18

Forrás: Miramax

No, ez az a film, amit nagykorúságunk előtt nem is feltétlenül szükséges megnézni, de azután se elalvás előtt, elvégre a Fekete Mamba, azaz Beatrix Kiddo, a női bérgyilkosbanda tagjának története minden, csak nem könnyed esti mese. Quentin Tarantino szokásához hasonlóan a Kill Billel is kultfilmet készített, amely aztán folytatást is kapott.

Némó nyomábanRendező: Andrew Stanton
Korhatár: nincs

Forrás: HBO

Már 18 éve kedvencünk a szertelen és jópofa kis bohóchal, Némó, akinek a világot felfedezni vágyó képében bárki magára ismerhet. A fickándozásnak nem mindig van jó vége, Némónak is az „orrára koppint" az élet, de aki olyan furfangos, mint ő, és akinek olyan apukája van, mint Pizsi, azzal nagy baj nem történhet.

Mátrix – Újratöltve és Mátrix – ForradalmakRendező: Lilly (korábban „Andy") Wachowski, Lana Wachowski (korábban „Larry")
Korhatár: 16 (III. kategória)

Forrás: Warner Bros

A sci-fi történetének talán leghíresebb trilógiája a Mátrix, amelynek az Újratöltve és a Forradalmak című folytatását egyaránt 2003-ban jelentették meg, szóval kettő az egyben alapon mi is együtt vesszük a listára. Morpheus, Neo és Trinity nélkül nemcsak a Mátrix, talán a mi világunk sem lenne ugyanaz.

Bad Boys 2. – Már megint a rosszfiúkRendező: Michael Bay
Korhatár: 16

Forrás: Columbia Pictures

Marcus Burnett és Mike Lowrey, azaz Martin Lawrence és Will Smith párosának visszatérését nagyjából attól a pillanattól várták a nézők, hogy látták az 1995-ös első részt. Előfordulhat, hogy a kritikusok kevésbé szerették a folytatást, a közönség viszont nagyon értékelte a nyomozópáros történetének felélesztését.

Igazából szerelemRendező: Richard Curtis
Korhatár: 12

Forrás: HBO

Egy generáció nőtt fel a minden karácsonyi időszak kötelező kellékének számító Igazából szerelem című filmen, amelyben egymástól olykor függetlennek tűnő történetszálak futnak együtt. A közös mozgatórugó a szerelem (és a szeretet), amely nem hagyhatja hidegen a kivénhedt rocksztárt, a miniszterelnököt, a gyászoló férjet vagy a félárva kisfiút sem.

Titokzatos folyóRendező: Clint Eastwood
Korhatár: 16 (III. kategória)

Forrás: Malpaso Productions

Egy ártalmatlan csínytevésből indulva örökre megváltozik három kissrác, három barát élete, majd a történtek után 25 évvel egy borzasztó eset miatt ismét összefonódik a sorsuk... A színészként is zseniális Clint Eastwood zord és pazar filmet rendezett A-kategóriás színészekkel a főbb szerepekben.

Az utolsó szamurájRendező: Edward Zwick
Korhatár: 16 (III. kategória)

Forrás: HBO

Az 58 éves Tom Cruise szép szemében még ma is simán el lehet veszni, hát még 18 évvel ezelőtt, amikor valódi hőst formált meg Algren személyében. Csakhogy a hős értékei már nem sokat számítanak egy békés országban, az útkeresés pedig Japánba viszi, ahol idővel jobban megismerkedik a szamurájok világával.

KontrollRendező: Antal Nimród
Korhatár: 16

Forrás: Budapest Film

Igazságtalan lenne lehagyni a listáról az elmúlt két évtized egyik legjobb magyar filmjét, amelyet nemzetközileg is többször díjaztak. Valóság és kitalált világ keveredik a nagyon is ismerős budapesti metróuniverzumban, amelynek központi, érdekes-furcsa alakja Bulcsú, az ellenőr, akinek szerepében Csányi Sándor évtizedes magyar közönségkedvenccé vált.