A Vatikán monarchia lenne? Tények, melyeket nem tudtál a pápa lakhelyéről!
Vannak, akik azt sem tudják, hogy önálló országnak számít, pedig ez az igazság. Kis területe ellenére igen sokan látogatják meg, hiszen a pápa székhelyeként szolgál, így évről évre hívők ezrei csodálják meg.
Az ország nem szűkölködik építészeti és kulturális csodákban sem. A következőkben néhány érdekes tényt osztunk meg a Vatikánról.
Nem mindig volt a pápák lakóhelye...
Eleinte az egyház vezetői a Róma egy másik részén található, Lateráni Palotában rendezkedtek be. Majd 1309-ben a pápa székhelye Avignonba tevődött át, s csak 1377-ben tértek vissza Rómába. Ekkorra azonban az említett palota leégett, így a Vatikán vált az egyház irányításának központjává.

További érdekesség, hogy pápa abszolút hatalomnak számít a városállamban, melynek államformája monarchia. Ki gondolta volna?
...viszont volt idő, mikor nem voltak hajlandóak elhagyni
Olaszország - melyről korábban készült kvízünk, amit itt tölthetsz ki - egyesítése után hosszú évszázadokon át ugyanis kisebb, független királyságok, hercegségek osztották fel a területet – a katolikus egyház vezetői egész egyszerűen nem ismerték el az egységes Olasz Királyságot, illetve annak hatalmát maguk felett.

Az egymást követő pápák 60 éven keresztül nem hagyták el a várost, ugyanis nem akartak behódolni a hatóságoknak. Ha olasz katonák álltak a Szent Péter téren, még arra sem voltak hajlandóak, hogy megjelenjenek híveik előtt. A helyzet csak 1929-ben oldódott meg, mikor független állammá nyilvánították a Vatikánt.
Felfoghatatlan mennyiségű művészet

Ha a gyönyörű Szent Péter-bazilika vagy a Sixtus-kápolna nem volna elegendő, Vatikánváros igencsak lenyűgöző művészeti gyűjteménnyel is rendelkezik, melyet II. Gyula pápa alapított a XVI. században. A régi, klasszikus alkotásoktól a modern művészet gyöngyszemeiig mindenféle stílus képviselteti benne magát – mindezt pedig 15 kilométer hosszan csodálhatjuk meg.
Döbbenetes borfogyasztás
A katolikus liturgia menetéből is következik, hogy a Vatikán a második legnagyobb borfogyasztó, ha az egy főre jutó éves mennyiséget vesszük figyelembe. Ez nem kevesebb, mint 76 üveg fejenként!
Bűnös város?
A világon itt a legnagyobb az egy lakosra vetített bűnesetek száma. Ez azt jelentené, hogy a pápa "bort iszik, és vizet prédikál"? Korántsem! Mintegy hétmillió turista érkezik évente meglátogatni a városállamot, akik között pedig bőven találni kevésbé a szabályok szerint élőket is...
