5 dolog, amit rosszul hiszel a macskádról – A kiismerhetetlen cicákat is meg fogod érteni!

Imádjuk a macskákat, de be kell ismernünk, hogy sokszor rejtélyesek és nem igazán tudjuk a viselkedésüket mire vélni. A macskapszichológus szakértő azonban most mindenre magyarázattal szolgál.

Akinek van macskája, tudja, hogy milyen nehéz lehet eldönteni mit is akar, épp örül-e, vagy valamit szeretne csak tőled kunyerálni. Miért dagaszt?Fél az uborkától?Miért hozza haza a zsákmányát? Vannak olyan kérdések, amiket aligha lehet megválaszolni, másokban azonban segít a szakértő.

Szeret bosszút állni még akkor is, ha tudja, hogy rosszat csinál

Nekik természetes, hogy bármit megjelölhetnek, a cél általában az, hogy valamit jelezzenek.Forrás / Shutterstock

A macskák nem ismernek olyan fogalmakat, mint a jó és a rossz, még akkor sem, ha a viselkedésükből az tűnik ki, hogy akarattal tesznek kárt valamiben. Nekik természetes, hogy bármit megjelölhetnek, a cél általában az, hogy valamit jelezzenek, a gazdiknak pedig érdemes azon gondolkodniuk, hogy éppen mit szeretne a cica közölni. Szerencsére az Unilife cikkéből kiderül, hogy kedvenced nyávogását már le is fordíthatod.

A kutyákkal ellentétben a macskát nem kell nevelni  

A kutyáikat legtöbben sokat tanítják.Forrás / Shutterstock

A kutyáikat legtöbben sokat tanítják, iskolába viszik, utána olvasnak a dolgoknak, parancsokat tanítanak nekik. A macskákat ezzel ellentétben hazaviszik és hagyják, hogy úgy éljenek, ahogy akarnak és elvárják, hogy ne okozzanak bajt, pedig őket is ugyanúgy nevelni kell, méghozzá sok türelemmel, mert a büntetést ők sem értik.

Jobb, ha nem megy ki, mert megbetegedhet

Az igaz, hogy vannak olyan baktériumok, amelyek komoly bajt okozhatnak a macskáknál, de ezekkel úgy is kapcsolatba kerülhet, hogy valaki a cipőjén viszi be a lakásba. Az is tévhit, hogy a macskáknak nincs szükségük oltásra, pedig ez nagyon is hasznos lehet, hiszen megelőzheti a problémákat és erősíti az immunrendszerüket.

Szeretik a halat és a tejet

A tengeri halakban lévő omega-3 és zsírsavak jót tesznek macskának.Forrás / Shutterstock

A macskák táplálását számos tévhit övezi. A felnőtt macskák közül legtöbben nem bírják a laktózt, így a tej hasmenést okozhat náluk, ilyenkor persze nem szabad nekik többet adni. A tengeri halakban lévő omega-3 és zsírsavak jót tesznek macskának, így hetente többször is ehetnek ilyet, de semmiképp se legyen ez a kizárólagos tápláléka, mert nincs meg benne minden tápanyag, amire szükségük van.

Mindig a talpukra esnek

Ez féligazság. A macskáknak nagyon jó reflexeik vannak, ezért esés közben meg tudnak fordulni a levegőben, de ez nem mindig jön be. Ha például alacsonyról esnek, vagy nagy sokk éri őket, előfordulhat, hogy nincs elég idejük megfordulni, és az esés nekik is ugyanúgy fájdalommal jár.