Cersei Lannister élete: szerelem, ármány és hatalom története - II. rész
Ha listázni kéne kedvenc női antagonistáinkat, Cersei Lannister tuti befutó lenne. Legutóbb megismertük első szárnypróbálgatásait, most pedig pontot teszünk története végére! Már amennyire Martin engedi...
TestvérviszályNed Stark kikerült a képből, de Észak nem felejt. Ennek ellenére Cersei-t nem különösebben érdekelte az északi házak lázongása, titkát megőrizte, ráadásul legidősebb fia került a Vastrónra. Arra a Vastrónra, amire rajta kívül négy trónkövetelőnek fájt a foga. Ez viszont már kezdett sok lenni. A veszélyt felismerve segítséget kért apjától. Kapott is, de egyáltalán nem olyat, amire számított. Tywin-t lefoglalták a harctéri ütközetek, ezért maga helyett Tyrion-t küldte az ifjú király megsegítésére, ráadásul ideiglenesen kinevezte a Király Segítőjének. Cersei teljes szívből gyűlölte korcs testvérét, és korántsem volt hajlandó feladni újkeletű régenskirálynői hatalmát.
A két Lannister egymásnak esett, persze nem szó szerint. Tyrion megmérgezte Cersei-t, hogy a folyamatos okvetetlenkedés helyett inkább az ágyat nyomja. Cersei cserébe a törpe nyakára küldte Pycelle Nagymestert. Hiába fűtötte Cersei-t az emészthetetlen harag, hiába vetette be minden aljas eszközét, a párharcból Tyrion került ki győztesen. A legkisebb Lannister ezerszer nagyobb stratégának bizonyult, az ő egyetlen fegyvere mindig is az esze volt. Lecsukatta a kémkedő Nagymestert, és odaszúrt, ahol legjobban fájt Cersei-nek. Myrcella-t Dorne-ba küldte Trystane Martell-hez, Tommen-t pedig „foglyul ejtette". Cersei rettenetesen dühítette gyerekei elvesztése, és iszonyú bosszút forralt.

Mikor Stannis Baratheon ostrom alá vonta Királyvárat, Cersei az erődbe menekült. Az anyai ösztönök felülkerekedtek rajta, és szégyen-szemre kimenekítette az összecsapásból Joffrey-t. A katonák ezt látva kétségbe estek, moráljuk nagyobbat zuhant, mint a bitcoin. A védelem irányítását a korántsem harcra termett Tyrion vette át, aki gondoskodott róla, hogy Stannis minden talpalatnyi földért megfizessen. Az elkeseredettség végső órájában megérkezett Tywin és Randyll Tarly felmentőserege, de Tyrion-nak a győzelemmel járó ünneplést ki kellett hagynia. A csata forgatagában a Királyi Testőrség egy tagja szétroncsolta az arcát, és majdnem megölte. Napokkal később arra tért magához, hogy a város Cersei-t élteti, a bajokért pedig őt okolják.
Eljött valaki, aki sokkal fiatalabb, sokkal szebbUgye emlékeztek még a mocsári boszorkány jóslatára? Ha nem, olvassátok vissza Cersei történetének első szakaszát, ugyanis most fogunk fejest ugrani a lecsóba. Tywin érkezésével a Lannisterek hatalma stabilizálódni látszott. Sansa Stark kikerült a képből, Joffrey új arája Margaery Tyrell lett. Margaery bár a megboldogult Renly Baratheon özvegye volt, mégis bőven legszebb éveit taposta. Fenemód agyafúrt manipulátornak számított, aki könnyedén elmanőverezik az udvari intrikákban. Szemvillanás alatt felismerte alattvalói és a körülötte hemzsegők vágyait. Cersei méltó vetélytársra lelt, a gyerekkori jóslat pedig Damoklész kardjaként lebegett feje felett. Ez azonban pusztán a lejtő első pár métere volt.

Az ifjú pár házassága a levesbe landolt, amikor Joffrey-t megmérgezték - újabb pluszpont a boszorkának - az esküvőn. Hőn szeretett gyermeke elvesztése soha nem látott indulatot hozott elő Cersei-ből. Fúriaként őrjöngött, és követelte az általa bűnbaknak kikiáltott Tyrion halálát, de áldozata kicsúszott karmai közül. Igaz, az Ördögfióka a párbaj általi tárgyalást elvesztette, ám Jaime és Varys megszöktették, ráadásul csak úgy búcsúzóul megölte Tywin-t. Előbb fia, majd apja halála áttaszította Cersei-t az őrület és paranoia határán.
Téboly és borTommen oldalán már teljes mértékben kihasználta régenskirálynői jogkörét:
- megölette a Fő Septont
- felgyújtotta a Segítők tornyát,
- vérdíjat tűzött ki Tyrion fejére,
- felemelte az erkölcstelen kísérleteiről híres Qyburn-t,
- megtagadta a királyság adóinak megfizetését, ezzel magára haragítva a braavosi Vasbankot és a Hét Hitének követőit,
- a spórolt pénzből tengeri flottát állított fel,
- meginvitálta Doran Martell-t a Kistanácsba, csak azért, hogy az úton megölhesse fiával együtt, így visszaszerezve egyetlen lányát

Meggondolatlan tetteivel még a hozzá legközelebb álló Jaime sem tudott egyet érteni, inkább Zúgóba ment leverni az ottani felkelést. Cersei mindenkit elvesztett maga mellől, egyedüli társai az alkohol és sötét gondolatai maradtak. A Hit megbékítésére, valamint saját cselszövései továbblendítésére hatalmat adott a semmiből előtörő Főverébnek és fanatikus milíciájának. Közben parancsára Qyburn a háttérben nyomozást folytatott Tyrion után, ami során egy érdekes felfedezésre jutott. A legújabb fejlemények azt mutatták, hogy Tyrion szökését a Tyrell-ek intézték. Sokkal aggasztóbb a hír, ha mellé vesszük, hogy Margaery Joffrey után Tommen feleségének készült. Cersei újra inogni érezte maga alatt a talajt, megfogadta, hogy egyszer és mindenkorra elpusztítja a Tyrell-házat. Rávette Osney Kettleblack-et, hogy szennyezze be Margaery nevét a Főveréb előtt. A Főveréb azonban nem most jött le a falvédőről, könnyen átlátott a szitán, és két legyet ütve egy csapásra, bebörtönözte Margaery-t és Cersei-t is. Cersei régensi címe nagybátyjára, Kevan Lannister-re szállt, dédelgetett álmai dugába dőltek. Flottája dezertált, Jaime nem sietett segítségére, a Martell-ek elleni merénylet meghiúsult. A mindig büszke és gőgös Cersei megtört a fogságban és bevallotta bűnei egy részét, majd megüzente a hű Qyburnnek, hogy ideje elszabadítani kreálmányát. Cersei könyvbeli sztorija a szégyen sétájával zárul, de csak miután bemutatták neki a néma óriást, Robert Strong-ot, legújabb védelmezőjét és bajnokát. A lovaggal a háta mögött párbaj általi tárgyaláson képes lesz tisztára mosni a nevét, főleg, hogy Kevan-t Varys eltette láb alól.

A folytatást csak a filmsorozatból ismerjük, és tekintve annak enyhén szólva is viharos lezárását, tippre a könyvekben más irányba fog terelődni a karakter sorsa. Az író tempójával számolva, pusztán évtizedek kérdése, mire megtudjuk, hogy a George R.R. Martin által megálmodott világ írott verziójában hogyan végződik majd Cersei Lannister, az egyik legikonikusabb női antagonista története.