Az emberi kegyetlenség határtalansága: bemutatjuk a történelem legkegyetlenebb kínzóeszközeit
A középkor a legjobb példa arra, hogy az ember rendkívül kreatív tud lenni, ha kínzóeszközök feltalálásáról van szó. Ebben a cikkben összegyűjtöttük a történelem legkegyetlenebb eszközeit, amelyekkel emberek egymást kínozták. A továbbolvasást viszont csak erős idegzetűeknek ajánljuk!
Ha érdekel a sötét középkor, és kíváncsi vagy arra is, hogy milyen volt gyereknek lenni ebben az időszakban, ide kattintva elolvashatod, ebben a cikkben pedig olyan korabeli munkákat találhatsz, amelyek szerencsére már nem léteznek.
A priccs
Ne tévesszen meg senkit ez a neve alapján is ártatlannak tűnő bútordarab, hiszen borzasztó kínokat kellett átélnie annak, akit a priccsen ítéltek halálra. Az illető kezeit és lábait az asztal két végéhez kötözték, majd két hóhér az ellentétes irányba kezdte el tekerni a szerkezetet. Ez pedig azt eredményezte, hogy addig nyújtották az áldozat testét, amíg az végül ketté nem szakadt.

Patkányok
Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy a patkányok miért számítanak kínzóeszköznek, de aki látta a Trónok Harcát az már valószínűleg tudja, hogy mire gondolunk. Egy vödörbe patkányokat tettek, amit az áldozat hasához szorítottak. A vödröt elkezdték melegíteni, a megrémült patkányok pedig képesek voltak az emberi testen is átrágni magukat a menekülés érdekében.

A vasszűz
Ez a szarkofágnak tűnő kínzóeszköz is szintén hatalmas fájdalmakat tudott okozni az áldozatnak, akit beleállítottak. Az eszköz belsejére szögeket szereltek, amik az ajtót becsukva, az ember testéhez érve a létfontosságú szerveket találták el. Az áldozat viszont nem halt bele rögtön a sebekbe, hiszen a szögek épp csak annyira sebesítették meg, hogy hosszú órákon keresztül, fájdalmasan vérezzen el.

A melltépő
Ez az eszköz állítólag a középkori Németország területén volt elterjedt, és a hűtlen nőket kínozták meg vele. A fémdarabot általában felforrósították, vagy lefagyasztották, majd pedig egész egyszerűen letépték vele a nők mellét.

Ha szívesen borzonganál még, és több középkori kínzóeszközt is megismernél, az ORIGO cikkében találhatsz néhány szintén szörnyűséges eszközt.