Négy tanulság, amelyek a te középiskolai éveidből sem hiányozhatnak!

A középiskola éveit szokás úgy emlegetni, mint az élet egyik legmeghatározóbb időszakát. Ez persze nem csoda: ekkortájt válunk önállótlan gyerekekből egyre függetlenebb, szinte felnőtt emberekké, és persze megtanulunk egy csomó dolgot a világról és önmagunkról is.

De melyek is ezek a fontos tanulságok?

Nem biztos, hogy azok a legközelebbi barátaid, akikkel a legnagyobbakat bulizod.

Ha minden rendben zajlik az életünkben, kiegyensúlyozottak és nyitottak vagyunk, akkor szinte biztos, hogy társaságban sem fogunk hiányt szenvedni. Ez persze teljesen logikus: mindenki szereti jól érezni magát és önfeledten élvezni az életet.

Fontos, hogy találjunk olyan barátokat, akik kitartanak melettünk.Fotó / Shutterstock

Vannak azonban nehezebb időszakok, amikor nehezebben vagyunk elviselhetőek, rossz a kedvünk. Ha valaki ilyenkor is kitart mellettünk, igyekszik felvidítani és megérteni bennünket, akkor rá nagyobb eséllyel számíthatunk a későbbiekben is. Még akkor is, ha nem hirdeti úton-útfélen, mennyire jó arc vagy, és mennyire imád.

Felelős vagy a hibáidért!

Gyerekként még mindenki elnézőbb velünk, ha olyasmit mondunk, amivel megbántunk valakit, vagy esetleg rossz fát teszünk a tűzre. Viszont ahogyan idősödünk, egyre kisebb eséllyel legyintenek a viselt dolgainkra azzal az indokkal, hogy nem akartunk rosszat, csupán kicsik vagyunk.

A középiskolai évek egyik legnagyobb és legnehezebb leckéje, hogy felelnünk kell a tetteinkért és a szavainkért, nekünk kell megoldanunk a konfliktusainkat – és bizony meg kell tanulnunk bocsánatot kérni.

A céljaink eléréséhez néha kellemetlen tapasztalatokon keresztül vezet az út.

Bármi is legyen a cél az életedben: egy bizonyos foglalkozás, egy vállalkozás, egy műalkotás, egy élmény, egész biztosan sokat kell majd érte dolgoznod. Minden nagy cél kisebb célokból épül fel, ezek a kisebb célok pedig számtlanszor egyáltalán nem olyan kecsegtetőek.

Bármi is legyen a cél az életedben, egész biztosan sokat kell majd érte dolgoznod.Fotó / Shutterstock

Vegyünk egy példát: minden álmod, hogy orvos légy és embereken segíts. Ehhez különösen komolyan kell venned a biológiát és a kémiát, még akkor is, ha vannak olyan területeik, amelyekre orvosként nem lesz szükséged, és esetleg nem is érdekelnek igazán. A nagy álom megvalósításához viszont mindenképp végig kell magad rágnod a növénytan legunalmasabb fejezetein is – és évek múltán a diplomáddal a kezedben nagyon büszke leszel magadra, hogy kibírtad!

Nem ciki segítségre szorulni!

Az ember kamaszként arra törekszik, hogy bebizonyítsa a környezetének – és elsősorban saját magának –, hogy már nem kisgyerek. Ez sokszor dacos, önfejű önállóskodásba torkollik, amelynek az a vége, hogy kétségbeesetten állunk a zűrzavar kellős közepén, és nem tudjuk, mit is kéne tennünk. Nyugi, mindenkivel megesik az ilyesmi – a lényeg, hogy merjünk segítséget kérni és őszintén megköszönni azt.