Falunév vagy Lázár Ervin-mesefigura? Hihetetlen, de ezek a települések tényleg léteznek!

Autóztál már úgy az ország vidéki részein, hogy településről településre megdöbbentettek a falunevek? Bizony, némelyik ősi településünk nevének jelentése mára olyannyira ködbe vész, hogy kész halandzsának tűnik tőle a szó. Bugyi és Pornóapáti már lerágott csont, mi most kevésbé ismert furcsa vagy vicces településneveket mutatunk.

Te hányat ismersz közülük?

Apc

Ez leginkább az édesapa kedveskedő becézésének tűnik, valójában azonban a falut alapító nemzetségre vagy az itt lakó apácákra utal. Állítólag.

Bajánsenye

Ez a név két falu, Őrbajánháza és Senyeháza 1939-es egyesítése során keletkezett. A név jelentésére nem találtunk magyarázatot, ugyanakkor meggyőződésünk, hogy bármely mesebeli gonosznak jól állna!

Boba

Boba Veszprém megyében található, és szintén egy személynévből eredeztethető. Külön érdekesség, hogy több régi oklevélben is Babaként szerepel – bár ez a név sem volna olyan aranyos, mint a jelenlegi.

BobaFotó / Mediaworks

Chernelházadamonya

A külföldi ismerősöknek igazán vidám lehet megtanulni a falu nevének kiejtését – egyébként magyarként semmi ördöngösség nincs benne, a ch-t nyugodtan és egyszerűen cs-nek ejtjük. A név első fele egy ide kötődő nemesi családra utal, második fele pedig valószínűleg a Damján keresztnévből származik.

ChernelházadamonyaFotó / Mediaworks

Karakószörcsök

Bizonyos szófordulatokban Karakószörcsök neve egyet jelent a nem létező, távoli települések (mint például Kukutyin), azonban Karakószörcsök igencsak valós: néhány száz fő lakja, és Veszprém megyében, a Devecseri járásban található.

KarakószörcsökFotó / Flickr

Cégénydányád

Erről az egyesített településnévről szintén nem tudjuk, mit jelenthet, annyi azonban bizonyos, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található, és bennünket valami igazán veretes káromkodásra emlékeztet. Legközelebb kipróbáljuk, ha valami bosszúság ér minket!

Encsencs

Mintha csak egy mondóka kezdete volna! A jelentéséről sajnos nem tudunk semmit, de már 1321-ben említik a települést egy oklevélben. Ma közel kétezren laknak itt.

Fotó / APC

Erdősmárok

Bármennyire is kézenfekvőnek és romantikusnak tűnik az erdő+smárok felosztás, valójában az "erdős" és a "márok" szavakból tevődik össze ez a furcsa név. Mindössze 93 lakos él itt, a név eredetéről pedig nincs információnk.