Ezért töltsd az idei vakációdat a Tisza-tónál
Való igaz, hogy sokan a Balatoni nyárban hisznek, de ha te is eveznél más vizekre, akkor adj egy esélyt a hazánk második legnagyobb tavának. Azért, hogy te is kedvet kapj egy hosszú hétvégére a Tisza-tónál elhoztunk 3 érdekességet, amit eddig biztosan nem tudtál róla.
A tó elsődleges célja árvízvédelmi megfontolás volt, amit azonban jelentősen felülírt az idegenforgalma és annak társadalmi-gazdasági fejlődése. Kezdetben még csak a hazai majd külföldi horgászok fedezték fel a terület kedvező adottságait. Az üdülőkörzeti infrastruktúra kiépítése csupán 1985 után kezdődött meg. Mára kiemelt turista forgalmat bonyolít le, folyamatos a kapacitás és látogatottsági növekedés, ennek ellenére a potenciális utazók 60%-a még mindig nem járt a tónál. A különböző fesztiválok és programok, az egyedi igények kielégíétse, mind például a kerékpárosoké és fotósoké a jövőben minden bizonnyal segít ezen az arányon is.

- Egy kis statisztikaHazánk második tavát 1978-ban vízlépcső duzzasztásával hozták létre, félig meddig ember és a természet közös munkájának alkotása. Mára kiemelt természeti értékké vált, nemcsak Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megye, hanem az egész ország számára egyaránt. Hangzatos lehet, hogy Magyarország második legnagyobb tava, de nézzük meg konkrét számokkal mennyi is az annyi. Az összterülete 127 km², ami nagyjából 100 Városligetnyi területnek felel meg, vagy úgy is nézhetjük, hogy egy fél Miskolc. Ebből egyébként 104 km² vízfelület, 62 km² nyílt víz, 42 km² vízi növényzet és 23 km² a szigetek és félszigetek területe. A Tisza-tó 33 km hosszú és 0,6-6,6 km közötti széles. Vízmélysége eléri a 10-20 métert is, de Poroszlónál például csak 1,3 méter körüli.
Forrás: Mediaworks - Sokarcú Tisza-tóGyakran hallani a helyiek között, hogy a Tisza-tónak sok arca van, méghozzá egész pontosan öt jól ismert arca van. Az időjárási és természeti viszonyokhoz mérten állandóan változik és új színben tűnik fel a táj és a környezet. Az első arca a téli időszakra vonatkozik, nagyjából novembertől februárig, amikor is a tó leenged és akár fél méterrel is alacsonyabb vízszint lehet. Február közepétől beköszönt a tavaszi arca, amikor a tó feltöltődésén a hangsúly. Naponta akár 10 cm-el is megemelkedhet a vízszint. A nyári időszak áprilistól októberig tart és a fürdőzők örömére már a vízszint is állandó. A tó negyedik arca az őszi leürítés, októbertől novemberig, amikor akár napi 10 cm-el is csökkenhet a vízszint. Bármelyik évszakban is kapjuk el, mindig lenyűgöző látványt nyújt. Az évszakok ugyan elfogytak de én a tó öt arcáról írtam az elején. Az ötödik arc az árvízi időszak, ami sajnálatos módon az év bármely hónjában beköszönthet.
Forrás: Aktív Magyarország - Tisza tavi ökocentrum2003-ban indult meg a Tisza-tó élővilágát bemutató komplexum tervezése. Azzal a céllal épült, hogy Magyarországon egyedülálló látogatóközpont jöjjön létre és a Tisza-tó környékének turizmusban betöltött szerepe ezáltal is növekedjen. Átadása után Kelet-Magyarország egyik fő turisztikai célpontjává vált Poroszló, az Ökocentrum Európa legnagyobb édesvízű akváriumrendszere miatt. Pozitív hatásai között meg kell említeni munkahelyteremtési eredményeit is, hiszen a létesítmény üzemeltetésének munkaerő igénye nyáron 40 fő és 20 fő a téli időszakban. A hosszú távú területfejlesztési irányvonal kijelölésén túl mérséklődtek a társadalmi egyenlőtlenségek és az elvándorlás mértéke is a létesítménynek köszönhetően.
Adj egy esélyt a sokarcú Tisza-tónak te is az idén nyáron és a felhőtlen kikapcsolódás garantált számodra.