Ma ünnepli születésnapját Dósa Mátyás

A népszerű színész és énekes ma tölti be a 34. életévét.

Dósa Mátyás már nagyon fiatalon a színpadra került, mindössze 9 éves volt, mikor megkapta első szerepét az Operettszínház Hello Dolly! című darabjába, melyben Hernádi Judit kisinasát alakította. Később egy interjúban erről azt nyilatkozta: "Ekkor eldőlt a sorsom. A korábban gátlásos kisfiút, többé leszedni sem lehetett a színpadról."

Ezt követően tízéves korában megkapta Nyilas Misi szerepét a József Attila színházban.

Az igazi áttörést azonban az jelentette a számára, hogy 2003-ban megkapta Egressy Tóni szerepét a Barátok közt című napi sorozatban, ekkor ismerte meg őt az egész ország. Szerepe szerint egy utcagyerek volt, akit Dr. Balogh Nóra és Berényi Miklós fogadott örökbe. Ezt a szerepet négy és fél éven át alakította, a történet szerint 2007-ben egy autóbalesetben elhunyt, szívét pedig egy átütéltetésre váró fiú, Szloboda Kristóf kapta meg.

A történetből való kiírása után a Szolnoki Szigligeti Színház  szerződtette le 2007-ben. Itt több mint száz szerepben láthatták a nézők, többek között ő alakította a címszereplő Rómeót a Rómeó és Júliában, Ottót a Bánk bánban, Pétert a Jézus Krisztus Szupersztárban és Mauglit a Dzsungel könyvében.

A színház mellett szinkronizál is, hangja hallható volt több filmben is, például a Shrekben vagy a Jay és Néma Bob visszavágban.

Forrás: maesteszinhaz.hu

Számos társával együtt ő is visszatért 2018. október 16-án a tévéképernyőre a Barátok közt 20. jubileumi duplaepizódjára. Az első jubileumi rész főként Asztalos Kristóf és Nagy Tóbiás esküvőjéről szólt, valamint, hogy Harmath Szonja és Dr. Balogh Nóra éles pisztollyal történő dulakodása közben véletlenül meglőtték Berényi Miklóst. A második részben a történet szerint így Miklós élet és halál között lebegve a szellemvilágba került, így volt lehetséges, hogy halott nevelt fiával újra találkozzon. "Nagyon örültem a felkérésnek, ugyanis titkon mindig vágytam arra – ha csak egy epizódra is – de visszakerülhessek a produkcióba. 2007-ben a karakterem, Tóni váratlanul halt meg és nem igazán volt lezárva az ő története. Az elmúlt években amikor időnként az RTL Magyarország székháza környékén jártam, a régi idők emlékei miatt, rögtön megdobbant a szívem. Most pedig, hogy egy napig újra a Barátok közt stúdiójában forgathattam, nagyszerű időutazás volt számomra" - nyilatkozta akkor a színész.

Dósa Mátyás a pandémia előtt több színházi társulatban is játszott egyszerre. A Szolnoki Szigligeti Színház mellett a Veres1Színházban, a Veszprémi Petőfi Színházban és a Magyar Zenés Színházban is volt állandó szerepe. Most bizonyára ő is rendkívüli lelkesedéssel várja a színházak teljeskörű újranyitását, és a kulturális élet beindulását.

Névjegy
Dósa Mátyás

- színész, énekes
- született: 1987. május 20; Kolozsvár, Erdély
- díjazott: 2012, Vándorfesztivál, Kecskemét – A legígéretesebb fiatal színész
- díjazott: 2014, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Príma Díj – közönségdíj
- díjazott: 2015, VeresMedve-díj, Veres1Színház – Legjobb férfi mellékszereplő (Egérfogó)
- díjazott: 2016, VeresMedve-díj, Veres1Színház – Legjobb férfi főszereplő (Semmi pánik)
- eredeti hajszín: barna
- szemszín: barna
- csillagjegy: bika