Ma ünnepli születésnapját Angelina Jolie

A három saját és három örökbefogadott gyermeket nevelő, háromszorosan elvált, Oscar-díjjal elismert színésznő, aki többször bebizonyította képességeit a rendezői székben is, ma ünnepli a 46. születésnapját.

Több - azóta ikonikussá vált - filmben játszotta a címszereplőt: többek között a Lara Croft: Tomb Raiderben a felfedező-harcművészt, a Mr. és Mrs. Smithben a titkon bérgyilkos szuperügynök-feleséget és a Demónában a Disney egyik legemlékezetesebb antihősét.

Forrás: Getty Images

Demóna és Lara Croft figuráját kétszer is eljátszotta a nagyvásznon, a második esetében olyan férfiak voltak a partnerei, akik később ezeknek a filmeknek köszönhetően váltak híressé, mint az első film esetében Daniel Craig, aki később ötször is eljátszthatta az ikonikus James Bond szerepét, a másodikban pedig Gerard Butler, aki a filmet követően többek között eljátszhatta Leonidasz szerepét a 300-ban, háromszor is védte az éppen aktuális elnököt a Támadás a Fehér Ház ellen-trilógiában, és ő volt Katherine Heigl partnere a Csúf igazságban.

Angelina 1975-ben született az ikrek jegyében, már gyermekként is kapott szerepet apja, Jon Voight oldalán. Az igazi, önálló színészi pályafutása azonban az 1993-as Cyborg 2 - Üvegárnyék című filmmel indult el.

Élete első Oscar-díját, továbbá harmadik Golden Globe-díját még akkor kapta, amikor nemzetközileg kevéssé volt ismert, az Észvesztőben nyújtott zseniális alakításáért 2000-ben, mint a legjobb női mellékszereplő. Ebben a Winona Ryder főszereplésével készült filmben egy elmegyógyintézetbe zárt, szőke lányt alakított.

Forrás: AFP

Szintén szőkére volt még festve a 2000-ben bemutatott Tolvajtempó című filmben Nicolas Cage oldalán, ami bár addigi karrierjének legnagyobb nemzetközi bevételét hozta, a kritikusok inkább szidták, a filmet és Angelina színészkedését egyaránt.

Ezután következett 2001, az igazi áttörés, mikor megkapta az Lara Croft szerepét a Tomb Raider-filmekben. Ezt a szerepet már az eredeti, sötétbarna hajszínével játszotta. Innentől kezdve számít Hollywood megkerülhetetlen csillagának, ennek a szerepnek köszönhetően nevét nemzetközi szinten mindenki megjegyezte, Angelina világsztár lett.

Forrás: Getty Images

 

Ezt követően főként szuperprodukciók főszerepét vállalta el, mint a Wanted, a Salt ügynök, Az utazó, a Demóna, és annak folytatása - melyben a szerep szerint a Michelle Pfeiffer által játszott királynővel ütközött meg.

Vállalt azonban kisebb filmekben is főszerepet 2001 után is: ilyen volt az Eredendő bűn, az Élet vagy valami hasonló, a Határok nélkül, az Életeken át és az Elcserélt életek - az utóbbi Clint Eastwood által rendezett film főszerepléséért hatalmas szakmai elismerést kapott és élete második Oscar-díj jelölését.

Kulcsfontosságú mellékszerepeket is vállalt egyes filmekben, például ő játszotta a Nagy Sándor, a hódítóban a címszereplő édesanyját, a Sky kapitány és a holnap világában Frankyt és a Beowulfban Grendel anyját.

A legnagyobb nemzetközi bevételt hozó filmje azonban a Kung Fu Panda 2, ebben a trilógiában háromszor is ő szinkronizálta Tigris karakterét. Ezenkívül 2004-ben is kölcsönözte a hangját egy mesebeli karakternek, Lolának a Cápamesében.

Brad Pittel 2005-ben szerettek egymásba a Mr. és Mrs. Smith című film forgatása közben. Angelina ekkorra már két váláson túl volt, és volt két nevelt gyermeke, akiket később Brad is a nevére vett. Ezután három közös gyermekük született még, és közben örökbe fogadtak közösen egy hatodikat is.

Forrás: Getty Images

Házasságuk azóta zátonyra futott, jelenleg nem pusztán elváltak, de perelik is egymást a hat gyermek láthatóságáért. Kapcsolatukat valószínűleg már a 2015-ben bemutatott A tengernél című - Angelina által rendezett - filmmel is megmenteni próbálták valójában, amiben pont egy egymásból kiábrándult szerelmespárt alakítottak.

Angelina további rendezései közé tartoznak például A vér és a méz földje című film és a Rendíthetetlen című film, utóbbit 3 Oscar-díjra is jelölték.

Angelina Jolie több azonban, mint egy színész-rendező, ő az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának különmegbízottja, korábbi jószolgálati nagykövete. Pénzével és befolyásával mindig küzd a rászoruló emberek jogaiért, kampányol értük.

Forrás: AFP

Személyével és karrierjével korábban már foglalkoztunk egy kvízünkben, ezt itt kitöltheted. 

Névjegy
Angelina Jolie

- született: Los Angeles, 1975. június 4.
- szülei: Marcheline Bertrand és Jon Voight
- egy bátyja van, James
- a New York Egyetemen végzett
- először az 1982-ben bemutatott Ketten a pácban című filmben tűnt fel
- 2013-ban egészségügyi okokból melleltávolító műtéten esett át, hogy megelőzze a későbbi rákot, mivel édesanyja 56 éves korában mellrákban halt meg
- két leggyakoribb magyar hangja Kéri Kitti és Orosz Helga