Lindsay Lohan ma lett 35 éves

Szinte a szemünk előtt nőtt fel Lindsay Lohan, aki ugyan a közelmúltban elvonult a csillogó filmvilágtól, ám rajongói nem feledkezhetnek el a nagy napról: köszöntsük hát a 35. születésnapján!

Noha hosszú évekkel később talán már megmosolyogjuk önmagunkat, hogy egy-egy filmért mennyire oda tudtunk lenni, a mostani 30-as korosztály automatikusan mosolyra húzódó szájjal gondol vissza a már-már kultfilm státusznak örvendő Bajos csajokra. Lassan ez a film is nagykorú lesz, hiszen 17 éve, 2004-ben mutatták be, ám az egyik főszereplője, a hírnevet részben ennek köszönhető Lindsay Lohan még mindig fiatal. Ma, július 2-án csupán a 35. születésnapját ünnepli.

A hosszú évekig csillogó sikerek nehéz gyermekkort takartak, hiszen az olasz és ír felmenőkkel is bíró Lohan szülei már 3 éves korában elváltak, aztán bár egyszer még összeállt a család, később végleg elváltak a szülők útjai.

Ahogyan több hollywoodi sztár, ő is kis túlzással a rajongók szeme előtt nőtt fel, hiszen már 3 éves korától modellkedett, a ritka kombináció: a szeplős bőr és a szőke helyett vörös haj miatt kapós lett, rengeteg reklámfilmben szerepelt (például a Pizza Hutéban is), míg 12 évesen már az Apád-anyád idejöjjön! című filmben láthattuk duplaszerepben.

Forrás: Getty Images

A babérokat már ezzel learatta, akárcsak a 2003-as Nem férek a bőrödbe produkcióval, amelyért még az MTV legjobb feltörekvő női színésznő díját is elnyerte. A hírnevet véglegesen alighanem a Bajos csajok hozta meg. Eredetileg más szerepet szántak neki, ám annyira határozottan alakított, hogy Regina George által megformált "méhkirálynő" megfelelő ellenpontjának tűnt Cady Heronként. Egyébként emlékszel még, hogy a ma már A-listás színésznőnek számító Rachel McAdams bújt a vezéregyéniség tinilány, Regina bőrébe? A két színésznő később arról is beszélt, érdekes lenne ismét eljátszani akkori karaktereiket.

Ezt követően 2010-ig futószalagon jöttek a filmek Lohan életében, hol fő-, hol tudatosan vállalt, minőségibb mellékszerepekkel: a Bajos csajok után 2010-ig összesen kilenc produkcióban láthattuk, jelentős filmjei a legtöbbször 100 millió dollár feletti eredménnyel zártak.

Forrás: Getty Images

Ezután törés következett be, amely főleg magánéleti problémákból fakadt: már korábban is küzdött alkohol- és drogproblémákkal, ám ezek ismét rátörtek, ráadásul a törvénnyel is meggyűlt a baja, mert lopással vádolták meg, sőt ittas vezetés is szerepelt a listán. Volt, ami megbillentse, hiszen a Bajos csajok sikere után végképp a paparazzik célpontja lett, állandóan leselkedtek rá a fotósok. Összességében az élete iskolapéldája annak, hogy miért nem szerencsés már gyerekként reflektorfénybe kerülni.

A magánélete is állandóan a bulvárlapokban szerepelt, mindig beszámoltak arról, hogy éppen kivel járt, és több igazán szaftos sztorival szolgált, például amikor Wilder Valderramával kapcsolatban Hilary Duff is képbe jött...

Ami a szakmát illeti, ezekből az évekből talán a Liz & Dick (2012) című filmet emelhetjük ki, amelyben a nagyszerű Elizabeth Taylort alakította. Filmjei közül idehaza legutóbb a Vétkek völgyét (2013) mutatták be, a The Shadow Within (2016) már nem érkezett meg, azóta pedig nem is szerepelt mozifilmben, hanem inkább reality show-kal próbálkozott, és sokszor átgondolatlan nyilatkozataival hívta fel magára a figyelmet.

Egyébként nem csupán a színészként ismerjük, hiszen a névválasztással Marilyn Monroe előtt tisztelegve 6126 néven saját ruhamárkát indított, illetve a 2000-es években két albumot és több kislemezt is megjelentetett, míg később Görögországban élt, és night clubokat működtetett.

Még 2019-ről 2020-ra fordulva, a CNN egy rövid szilveszteri interjújában beszélt arról, hogy ismét filmezni akar, és szeretné visszakapni a régi életét. Az is pozitív volt, hogy jó színben láttuk, hiszen korábban a botox és a plasztikai műtétek miatt már-már eltűnt milliók korábbi tinikedvence. Ha minden igaz, hamarosan a Netflix egy karácsonyi romantikus vígjátékával visszatér, májusban legalábbis erről számoltak be a hírportálok.

Névjegy
- született: Bronx, New York, 1986. július 2.
- szülei: Dina Lohan, Michael Lohan
- testvérek: Ali Lohan, Michael Lohan Jr., Ashley Kaufmann, Dakota Lohan
- tanulmányai: Cold Spring Harbor Jr./Sr. High School, Come la luna Laurel Springs School
- három MTV Movie- és négy Teen Choice-díjat kapott
- a másik végletként többször Arany Málna-díjra jelölték, a Tudom, ki ölt meg című filmért kétszer is elnyerte a rossz alakításokat kidomborító díjat.
- leggyakoribb magyar hangja Bogdányi Titanilla, ám szinkronizálta Szinetár Dóra, és a Bajos csajokban Vadász Bea hangján hallottuk