Két fronton a legjobbak között: egyetemista olimpikonjaink

Olimpikonnak, egy ország legjobbjának lenni nehéz munka, rengeteg áldozattal és kevés szabadidővel jár. Éppen ezért lenyűgöző, hogy olimpiai bajnok sportolóink közt vannak olyanok, akik az egyetemre is szakítanak időt.

Ez a hagyomány nem új keletű legjobbjaink között, már az 1800-as évek vége óta büszkélkedhetünk olyan olimpiai bajnokokkal, akik a sport mellett másban is maradandót alkotnak.

Az első olimpiai bajnokunk: Hajós Alfréd, úszó

Hajós Alfréd volt az első ember, aki a magyar sportot képviselve bajnoki címet szerzett az 1896-os olimpiai játékokon, Athénban. 13 fokos tengervízben nyert két versenyszámot is, de ezen a listán nemcsak emiatt szerepel, hanem építész életműve miatt is. Számos szállodát, stadiont, irodaházat és más, mára műemlék épület tervezett.

Hajós AlfrédFotó / AFP

Szilágyi Áron, vívó

Szilágyi nemcsak háromszoros olimpiai bajnok kardvívó, hála tokiói győzelmének, hanem matekzseni és diplomás pszichológus. Mindezt úgy, hogy az olimpiára való készülés mellett egy tárgyból sem kellett halasszon.

Szilágyi ÁronFotó / Mediaworks

Szabó Gabriella, kajakozó

Három arany- és két ezüstérem mellett egy jogi diplomát is felmutatni nem kis teljesítmény, de ha valakinek sikerülhetett mindez, az Szabó Gabriella.

Szabó GabriellaFotó / Mediaworks

Gyurta Dániel, úszó

Dani bitang jó úszó volt, ami mellett szépen csendben lediplomázott gazdálkodás és menedzsment szakon.

Gyurta DánielFotó / Mediaworks

Szécsi Zoltán, vízilabdázó, áthatolhatatlan fal

A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, úszó betonfal, élő erőpajzs Szécsi Zoltán első olimpiai aranyérme után két évvel, 2002-ben szerezte meg műszaki menedzser diplomáját.

Szécsi ZoltánFotó / Mediaworks

Cseh László, úszó

Valószínűleg a BME egyik legnagyobb büszkesége, hogy náluk tanult műszaki menedzser szakon a kortárs magyar és nemzetközi úszás legkiemelkedőbb alakja: Cseh Laci, akinél nagyobb fenegyerek még nem ugrott vízbe. Soha.

Cseh LászlóFotó / Facebook

A magyar olimpikonok mellett a focisták közt is vannak igazán eszesek, akikről az UniLife-on készítettünk válogatást.