A Britney Spears-sztori – mi történt a Pophercegnővel?
Meglehetősen régen, 2008-ban került édesapja, Jamie gyámsága alá a Pophercegnő, Britney Spears, s bár az eltelt évek egy részében kívülről úgy tűnt, élte az életét, valójában gúzsba kötve létezett. Pereskedik azért, hogy szabad lehessen – de miért lett fogoly? Ezt próbáljuk vázolni.
Jópofa képek és zavarba ejtő fotók váltják egymást Britney Spears Instagramján, és nehéz eldönteni, akkor most hogy is van a december 2-án már a 4. X-et betöltő (egykori) Pophercegnő.
A csavaros-zavaros, sok szálon futó élettörténetet még úgyis nehéz kibogozni, hogy kis túlzással már évtizedek óta a nyilvánosság előtt zajlik – ez vélhetően az egyik összetevője is annak, hogy Spears élete úgy alakult, ahogyan. Mindenesetre fussuk végig, hogyan lett az ünnepelt popikonból – Justin Timberlake bájos barátnőjéből – idegösszeroppanást szenvedő, gyámságra szoruló, a szabadságáért küzdő pária.

Framing Britney Spears címmel nemrég mutatták be a New York Times által készített dokumentumfilmet az életéről, és ha a neves oknyomozó újságíróktól többet is vártunk, valamire kétségtelenül alkalmas a film: megmutatja, milyen könyörtelenül bánt a média a még szinte gyerek énekesnővel. A produkciót egyébként nem fogadta kitörő örömmel a sztár...
Az 1999-es Baby One More Time nagylemezzel a nevét a zenetörténetbe beíró Spears sorra jelentette meg a később sikeressé váló lemezeket, még ma is dúdolgatjuk egyik-másik dalát, vagy éppen látjuk magunk előtt a zenei tévéket akkor uraló ikonikus videóklipek részleteit.

A tinicsillag 17-18 korától kezdve a sztárok életét élte, annak minden fényes részletével és árnyoldalával, például azzal, hogy folyamatosan lesifotósok követték, vagy éppen televíziós műsorok és újságcikkek csámcsogtak a magánéletén, megdöbbentő szabatosságot megengedve maguknak.
Sokak utálták, amikor Justin Timberlake-kel elváltak az útjaik, rengetegen őt okolták a fiú boldogtalanságáért, mintha minden részletet tudnának, vagy egyáltalán joguk lenne beleszólni.
Britney a nyilvánosság előtt élte az életét, és visszanézve egyértelműnek tűnik, ez mennyire megviselte.
Talán akkor döccent meg először, amikor 2006-ban édesanyaként első kisfiával, Sean Prestonnal az ölében – másodikkal a hasában – vezetett, egyik kezével a kormányt, másikkal a gyereket fogva. Hiába okolta az erőszakos lesifotósokat a történtekért, sokan rászálltak. Aztán életet adott második gyermekének, Jayden Jamesnek, ám kevéssel utána be is nyújtotta a válókeresetet Kevin Federline-nal szemben. Korábban egyébként már volt házas, kerek 55 órán keresztül, amikor hirtelen hozzáment egy gyerekkori barátjához, Jason Alexanderhez...

A válás és főleg a gyermekek felügyeleti jogának az elvesztése után mintha kicsúszott volna a lába alól a talaj, az éjszakában mulatott például Lindsay Lohan-nel vagy Paris Hiltonnal. Az utolsó csepp a pohárban az lehetett, hogy szeretett nagynénje 2007-ben rákban meghalt, s bár ezután az énekesnő elvonóra ment volna, látványos és kétségbeesett tett következett. 2007 februárjában kopaszra nyírta a haját egy csomó paparazzo előtt, plusz még esernyővel esett az őt fotózókra, erről harsogtak a címlapok.
Némi csend következett, majd egy furcsa előadás az MTV VMA-n, később pszichiátriai kezelésre szorult, és – egy állítólag csupán tíz percig tartó bírósági tárgyalás nyomán – apja, Jamie Spears gyámsága alá került. A férfié alá, aki gyermekkorában szinte részt sem vett a nevelésében.
Ha a gyámság szót halljuk, azt hihetnénk, hogy egy magatehetetlen, talán beszámíthatatlan embernek van szüksége segítségre. Csakhogy néhány hónap nihil után Britney Spears díjakat nyert, majd ismét reflektorfénybe került, mintha mi sem történt volna. Szerepelt Az így jártam anyátokkal egyik részében, albumokat adott ki, a Guinness Rekordok könyvébe is bekerült az öt toplistaelső albumának köszönhetően. Turnézott – bár a 2018-asra elmondása szerint az apja kényszerítette –, az amerikai X-Faktorban zsűrizett, később önmagát alakította a Jane The Virgin című sorozatban.

Nemrég azonban Britney tulajdonképpen 2008 óta először beszélt a nyilvánosság előtt őszintén a helyzetéről. Hogy gúzsba kötve érzi magát apja miatt, meg akarja szüntetni a gyámságot, újabb gyermeket szeretne és férjhez menni, ám még olyan alapvető dolgot sem intézhet el, mint a fogamzásgátló eszköz eltávolíttatása. Talán érdemi változást hozhat, hogy mint nemrég eldőlt, új ügyvédet fogadhat a perben. A #freebritney elnevezésű mozgalom minden korábbinál hangosabban próbál segíteni szabaddá tenni ikonját, ám az egész történetből csupán annyi egyértelmű, hogy sokáig tart még a kálváriája...
Kíváncsi vagy, mennyire ismered a Pophercegnőt? A tesztünkből megtudhatod.