Ma van az Exatlon bajnok, Esztergályos Patrik születésnapja

Ma ünnepli a 24. születésnapját Esztergályos Patrik, ifjúsági olimpiai bajnok magyar párbajtőröző és az Exatlon Hungary első évadának férfi nyertese. Az emberek többsége 24 éves korára általában egy BA képzést fejez be vagy karriere első éveiben tart. Most nézzük meg, Patrik mi mindent tudhat már a háta mögött ilyen fiatalon.

SportéletFiatal kora ellenére a párbajtőröző több tucatnyi díjat, sikeres versenyt és címet tudhat magáénak. Kétségkívül a legnagyobb sikerei közé sorolandók az ifjúsági olimpiai bajnoki, a korosztályos világbajnoki, az Európa-bajnoki és az országos bajnoki címe is. A kihagyás után pedig egy vele és testvérével készített 2020-as interjúban azt olvashatjuk, hogy az új álom a 2024-es párizsi olimpia lett mindkettejük számára. Reméljük a kemény munka meghozza a gyümölcsét, és az ifjúsági olimpiai aranyból párizsi olimpiai arany lesz.

Forrás: Origo

Exatlon Hungary szereplésPatrik széleskörű országos hírnévre 2019-ben tett szert, miután a férfiak között megnyerte az Exatlon Hungary műsorát. A TV2 akkor induló ügyességi vetélkedő műsorában hivatalos sportolóként a bajnokok csapatát erősítette, akik hétköznapi, sportot kedvelő fiatalok ellen versenyeztek több hónapon keresztül. A hosszú párbajok végén a sport-reality férfi nyertesének címét Esztergályos Patrik vihette haza.

Forrás: tv2play.hu

 

A gazdasági életben is aktívA sport és a televíziós szereplés mellé még a start upok piacára is betört 2020-ban. Ugyanis társalapítója a nem rég indult a Postiq nevű marketingügynökségnek. Marketing és reklám programjuk célja a magyar vendéglátó egységeknek egy magasabb színvonalra való emelése. Patrik a Postiq kommunikációs és social media koordinátoraként tevékenykedik, ügyfelekkel való kapcsolattartásért, tanácsadásért és tervezésért felel.

Forrás: life.hu

MagánéletérőlNemcsak Patrik halmozza a sportsikereket a családban, hanem testvére: Esztergályos Máté is, méghozzá a cselgáncsban. Máté szintén többszörös korosztályos magyar bajnok és számos nemzetközi elismeréssel is büszkélkedhet. Az Exatlon műsora alatt még párja mellől utazott Dominikára, de 2020 januárjában 4 évig tartó kapcsolata véget ért.

Névjegy

Esztergályos Patrik
sportoló

- született: Tatabánya, 1997. augusztus 19-én
- a Budapesti Metropolitan Egyetemen tanult
- horoszkópja: oroszlán
- magassága: 181 cm
- az OMS-Tata Vívó SE klub tagja
- fegyverneme a párbajtőr
- az Országfásítási Program tagja
- Exatlon pólója százezer forintért kelt el, amivel a tatabányai SMA-s testvérpárt segítette