Isten éltesse az évezred díváját: Beyoncé 40 éves!

Lassan negyed évszázada van a legjobbak között!

A texasi születésű énekesnő kicsi korától kezdve az éneklés megszállottja volt. Édesanyja fodrászüzletében tartotta az első próbáit a Destiny's Child nevű formáció elődjével, melynek alapításakor mindössze kilencéves volt. Szülei erősen támogatták tehetséges lányuk álmait: 1995-től édesapja vette át a lánycsapat menedzselését, édesanyja pedig a fellépőruhák tervezésében és elkészítésében működött közre.

A texasi születésű énekesnő kicsi korától kezdve az éneklés megszállottja volt.Fotó / Getty Images

A nagy áttörést az 1997-es év hozta el számára, ugyanis miután leszerződtek a Columbia Recordshoz, a Destiny's Child debütáló száma, a Killing Time lett a Men in Black – Sötét zsaruk című film egyik főcímdala. A formáció rendkívüli sikerre tett szert, olyan slágereket köszönhetünk nekik, mint a Survivor, a Bootylicious vagy a Say My Name.

Szólóban már a 2000-es évek legelején bontogatni kezdte szárnyait az énekesnő, ám ekkor még többnyire csupán közreműködött más előadók felvételein. Néhány filmben is szerepet kapott ekkortájt: ő volt a Carmen – Egy hiphopera címszereplője, valamint az Austin Powers 3.-ban is feltűnt.

2003-ban adta ki első szólóalbumát, a Dangerously in Love-ot, amelynek legnagyobb sikere a ma is mindenki által ismert, Jay-Z-vel közös Crazy in Love lett. A Destiny's Child 2005-ben oszlott fel, Beyoncé ettől fogva teljesen az egyéni sikerének kovácsolására fordíthatta figyelmét. 2006-ban újabb filmszerepeket kapott: játszhatott a Rózsaszín párducban és a Dreamgirls című musical adaptációban is. Ugyanebben az évben kétszeres Golden Globe-jelölt volt.

2008-ban házasodott össze Jay-Z-vel, 2011-ben született meg kislányuk, Blue Ivy, akit 2017-ben egy ikerpár követett.

Szerinted kire hasonlít jobban a kislányuk?Fotó / Getty Images

2009-ben énekelt Barack Obama beiktatásán és eskütételén is, nagy példaképnek tartja Michelle Obamát.

Az utóbbi években főként Az Oroszlánkirály Nalájának amerikai szinkronhangjaként találkozhattunk vele, illetve a Netflix is készített róla filmet Homecoming címmel. Az énekesnő lelkes feminista, és rendszeresen felszólal a rasszizmus ellen is, amellyel sokak számára példaképpé vált. Iszonyatosan jó formában van, szinte el sem hisszük neki, hogy már a negyedik ikszet tölti! Boldog születésnapot, Beyoncé!

Beyoncé 2008-ban házasodott össze Jay-Z-vel.Fotó / Getty Images

 

Névjegy
Beyoncé Giselle Knowles-Carter
amerikai énekesnő

Született: Houston, 1981. szeptember 4.
Szülei: Matthew és Tina Knowles
Testvére: Solange Knowles
Családi állapota: házas, 3 gyermek édesanyja
Díjai: Számtalan díj tulajdonosa, 28-szor nyert Grammy-díjat
Horoszkópja: szűz
Magassága: 170 cm
Szemei színe: barna