Gyerekkorunk kedvenc hangja: Halász Judit 79 éves!
Nincs olyan, akit a kilencvenes és a kétezres évek gyermekeként ne az ő ikonikus dalával ünnepeltek volna a születésnapján, és azt is mindnyájan tudjuk, hogy mit csinál Micimackó, amikor "hull a hó, és hózik-zik-zik". Gyermekkorunk sztárja most ünnepli 79. születésnapját.
Bár a legtöbben a gyermekdalairól ismerjük, Halász Judit karrierje egyáltalán nem a gyerekműsorokkal és a közkedvelt bábfilmek mesélőjének szerepével indult. 1964-ben végezte el a Színművészetit, ezután elég hamar a budapesti Vígszínházhoz szerződött, amelynek a mai napig tagja. Több mint nyolcvan bemutatót tudhat maga mögött, és közel negyven filmben szerepelt eddig a születésnapos művész.

1971-ben született meg fia, ezt követően mesélőként szerepelt a Misi mókus kalandjai és a Mirr-Murr, a kandúr című bábmese-sorozatokban, amelyek napjainkig a gyerekek kedvencei közé tartoznak, valamint a Vízipók-Csodapókban ő kölcsönözte a hangját Méhecskének.
Első albuma a Kép a tükörben címet kapta, és ennek a lemeznek köszönhetjük azokat a slágereket, amelyek mindnyájunk óvodai életét végigkísérték: a Micimackót, a Bóbitát vagy éppen a Csiribirit. Későbbi albumain is nagy szerepet kapnak a magyar költők, Weöres Sándor versei közül többet is az ő feldolgozásai alapján ismerhettünk meg.

A gyerekek meg is hálálták azt a figyelmet és szeretetet, amellyel a művésznő feléjük fordult: megválasztották – Magyarországon elsőként – a Mosolyrend Lovagjának. Halász Judit számtalan díj birtokosa: többek között Jászai Mari-, Kossuth- és Prima Primissima közönségdíjjal is elismerték munkásságát. Az UNICEF nagykövetének is kinevezték.
Bár több alkalommal küzdött komoly betegségekkel, ez sem törte meg: a mai napig aktívan dolgozik. Kívánjuk, hogy még sokáig velünk lehessen és mosolyt csalhasson gyerekek (és felnőttek) százainak arcára! Isten éltesse sokáig a művésznőt!
magyar színész-énekes
Született: Budapest, 1942. október 7.
Családi állapota: házas, férje Rózsa János filmrendező
Horoszkópja: mérleg
Magassága: 165 cm
Szemei színe: kék