Hogyan lehetsz barista? A szakma, amivel bárkit lenyűgözhetsz
Ha tíz-tizenöt évvel ezelőtt valaki azt mondja, „barista vagyok", valószínűleg kikerekedik a szemünk, és visszakérdezünk, hogy lázas-e az illető, mert nyilván félrebeszél. Ha ma halljuk ugyanezt, szintén meglepődünk, annyi különbséggel, hogy most már azért irigységet is fel lehet fedezni a reakciók között. De mi van a tejhab mögött? Hogy vezet idáig az út? Körbejárjuk a szakmát, ami mindenkit lenyűgöz.
A barista (de hallhatod úgy is, hogy bariszta) főként espresso és egyéb kávéfajták elkészítésével és felszolgálásával foglalkozik. Olaszországban a feladatuk eredetileg kávé és hideg alkoholos italok készítése volt, az USA-ban a '70-es és '80-as években berobbanó espressokultúra miatt vált népszerűvé kifejezés. Ebben nagy szerepet vállalt a Starbucks térhódítása is.
A kávéfogyasztásnak idehaza is komoly hagyományai vannak: a 18. században Budapestet mint „a kávéházak városát" is emlegették. Ekkor léteztek már kávépincérek, akik több évnyi gyakorlás után kerülhettek pozícióba – ha minket kérdeztek a külföldi kifejezés jobban hangzik.
Oké, de mit csinál egy barista?
Röviden és tömören: kávét. Valójában pedig mindent tud a kávékészítésről. Ismeri a teljes folyamatot a szüreteléstől kezdve az első kortyig. Tudja, mi jellemző a különböző fajtákra, illetve hogy azokat milyen körülmények között kell tárolni. Tisztában van a pörköléssel, a darálással, a tömörítéssel, de arra is képes, hogy tippeket adjon a vendég ízlését figyelembe véve. Na, és persze ott a latte art, amikor mindenféle formát kiöntenek habbal – ezzel lehet csajozni, pasizni, és korlátlanba' lenyűgözni mindenkit. Még azt is, aki amúgy nem szereti a kávét.
Mennyi időre van szükségem, hogy barista legyek?
A baristaképzés nem szerepel a hivatalos szakmajegyzékben. A mesterséget különböző magánintézményekben, akadémiákon, iskolákban lehet kitanulni. A néhány órás hobbikurzusoktól a több hónapon át tartó profi képzésekig mindenki megtalálja azt, ami érdekli. Előny, hogy nincs szükség semmilyen előképzettségre, hátránynak nevezhető, hogy nem mindenhol kapsz államilag elismert oklevelet a teljesítésről, hanem csak az adott szervezet által kiállított iratot. Elhelyezkedésnél azonban ez nem jelent hátrányt, maximum annyiban, hogy egyes képzési helyek erősebbek másoknál – ennek érdemes utánajárni.

Milyen képességekre van szüksége egy baristának?
Mivel vendéglátásról beszélünk, a jó kommunikációs és a kiemelkedő problémamegoldó készség elengedhetetlen. Nagy előny, ha tudsz angolul is, hiszen valószínűleg nem csak magyar vendégeket fogsz kiszolgálni. Emelett a kávéfajták ismerete is szükséges, a "művek" elkészítéséhez pedig nem árt a kézügyesség sem. Otthon nehéz gyakorolni a latte artot, hiszen a drágánál is drágább tejhabosítóra, kávégépre és egyéb eszközök nélkül nehéz belevágni.
Hogy mennyire nem könnyű, és milyen eszközparkra van szükség a baristasághoz, a népszerű youtuber, Török Ábel videójából kiderül.
Ha már a pénznél tartunk: mennyit keres egy barista?
Mivel igencsak rétegfoglalkozásról beszélünk, nem találunk a KSH által közzétett hivatalos adatot a baristák keresetéről. Viszont ha élelmesek vagyunk, és körülnézünk a munkaerőpiacon, kaphatunk némi infót arról, mennyit visznek haza a kávékészítés specialistái:
1200 és 1600 forint közötti órabérekkel keresnek baristákat 2021 őszén.
És vannak helyek, ahol erre még rájön a jatt is, aminek mértéke az ország különböző pontjain, a vásárlók anyagi helyzetétől függően változhat.