Jól ismered a környéket? Így dolgozhatsz idegenvezetőként!
A Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége szerint az idegenvezetés egyidős a turizmussal, hiszen már az ókori kereskedő népek is felbéreltek helyieket, hogy körbevezessék őket más városokban. Ha szeretsz másokat tanítani, lehet, hogy hozzád is illik ez a szakma.
A turizmus, még az aktuális vírushelyzet ellenére is egy nagyon erős iparág, ezért mindig jó pénzkereseti lehetőségeket tud nyújtani. Ezek közül egy az idegenvezetés, ami fizikailag kevésbé megterhelő, mint egy éttermi munka, és akár kötetlenebb órákkal is járhat, viszont nagyobb felelősséggel is.
Mit csinál egy idegenvezető?
Biztos pontként szolgál a rábízott turistacsoportnak, akiknek az esetleges problémáit segít megoldani. Illetve, magától értetődő módon, megismerteti az utasokkal az adott vidéket, úgy, hogy a lehető legjobban érezzék magukat.
Ehhez nemcsak a környék és a város teljeskörű ismerete szükséges, hanem emberismeret és nyitottság is, hogy jól felmérje, mi a legjobb a társaságnak. Például kisgyerekeseket úgy navigál, hogy ne kezdjen el egyszerre éhesen hisztizni húsz gyerek.
Mindez nagy felelősséggel jár, hiszen az utasok helyett, előre kell gondolkozzon egy idegenvezető. Ismernie kell a törvényeket, idegen és helyi szokásokat, tudnia kell, hol vannak veszélyes helyek, ugyanis ő felel a turisták anyagi és testi épségéért!

Mit nem csinál egy idegenvezető?
Semmiképpen sem él vissza a belé fektetett bizalommal. Többek között ez azt jelenti, hogy nem fogad el kenőpénzt helyiektől, hogy odavigyen turistákat; nem sodorja a csoportot olyan helyzetekbe, amelyek veszélyesek; illetve semmilyen más módon nem húz belőlük hasznot.
Egyszerűen mondva: nem követ el bűncselekményeket.
Mi kell hozzá, és mennyit keres?
A turisztikai technikus képzés szakmairánya az idegenvezetés. Ez egy 5 éves tanfolyam, ami érettségivel zárul, magyarul és választott idegen nyelven. Oktató intézményeket a szakmakeresőben találsz, a turisztikai technikus képzéseket kell nézni.
Megéri, mert korrekt fizetést kapnak az idegenvezetők, a KSH 2020-ra vonatkozó adatai alapján átlagosan több, mint bruttó 290 ezret. Viszont, ebben nincsenek benne az egyéni vállalkozóként dolgozó idegenvezetők, és ezen a piacon sokan dolgoznak abban a formában.