Szakma, mint hungarikum? Naná! Ezzel foglalkozik a konduktor!

Milyen lehet egy olyan szakma, ahova kell egy kis pedagógia és egy kis orvoslás is? Hogyan történik a mozgásfejlesztés? Hatásos egyáltalán? És ami még fontosabb: neked való foglalkozás? Ezekre a kérdésekre próbálunk választ adni, miközben egy igazán sokszínű területet mutatunk be! Jöjjön hát a konduktor szakma!

Mi a csuda konduktor és mivel foglalkozik?

A konduktor az egy olyan segítő szakember, aki mozgásterápiával foglalkozik. Még mindig nem tiszta, igaz? Akkor kezdjük az elejétől! A konduktív pedagógia előtt a szakemberek úgy vélték, hogy az idegrendszeri károsodásokat nem lehet visszafordítani, így az a személy, akinek stroke miatti bénulása van, rajta már nehezen lehet segíteni. Ezzel szemben az 1950-es években Pető András kidolgozta ennek a módszernek az alapjait. Arra hagyatkozott, hogy egy betegnek, a sérülése mellett, még nagyon sok más képessége van, amelyek által javulhat az állapota. Így a foglalkozásokon a konduktor nemcsak egy bizonyos területre fókuszál, hanem az egész emberre.

A terápia célja, hogy a páciens minél inkább önállóan tudja élni a mindennapjait.

Ezt a konduktor olyan módon valósítja meg, hogy egy-egy feladatot nagyon kis részekre bont le. Munkájuk sokszínűnek és gyakorlatiasnak mondható. Nemcsak azért változatos, mert minden eset más és igazodni kell a betegek képességeihez, hanem azért is, mert foglalkozhatnak gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt. De az is lehetséges, hogy egyéni tevékenységet végezzenek vagy épp csoporttal dolgozzanak.

Ez segíthet abban, hogy tisztábban láss!

Mint minden segítő szakmánál, úgy itt is nagyon fontos, hogy elhivatást érezz magadban. Egyrészt azért, mert érzelmileg megterhelő lehet mindennap olyan gyerekeket vagy felnőtteket látni, akiknek egy külön feladatot jelenthet levenni a könyvet a polcról. Másrészt, azzal is számolnia kell az embernek, hogy a tanulás általában nem addig tart, hogy eldobjuk a kalapot és átvesszük a diplomát. Folyamatos felkészülést igényel minden eset, ehhez pedig képben kell lenni a tudomány alakulásával és a friss kutatásokkal, új módszerekkel. Viszont, ha ennek ellenére is érzed magadban az elhivatást, akkor egy hálás szakmát gyakorolhatsz.

Hol tudod elkezdeni a képzést?

A konduktív pedagógia egy hungarikumnak mondható. A négy éves alapképzés egyetemi keretek között történik. Pontosabban a Semmelweis Egyetem Pető András Karán van konduktor képzés.

Miből áll ez?

A képzés során olyan elméleti és gyakorlati területeket tárnak fel, mint:

  • az anatómia
  • az ortopédia
  • a neuroanatómia
  • a gyermekekkel való foglalkozás, stb.
konduktorFotó / 123rf

Mik a kilátások diplomaszerzés után?

Általános dilemma pályakezdők részéről, hogy megtegyék az első lépést, és találjanak egy olyan munkahelyet, ahol tényleg a szakmai tudásukat tudják gyarapítani. Viszont a konduktor képzést befejezve számos lehetőséggel találkozhatsz. Először is ott van az az opció, hogy elhelyezkedsz a Pető Intézetnél. De akár dolgozhatsz pedagógiai szakszolgálatnál, klinikán, óvodában vagy alapítványnál. Emellett külföldön nagy a kereslet erre a munkaerőre, épp amiatt, hogy ez egy Magyarországon fejlesztett módszer.

Na de mennyit keres egy konduktor?!

Talán kezdjük a KSH 2020-as adataival, amely szerint a konduktorok áltagosan 345 000 forintot keresnek. Most se felejtsd el, hogy ez bruttó érték, ami azt jelenti, hogy ebből még levonják az adókat! De ez eléggé függ attól is, hogy alkalmazottként gyakorlod a szakmát, vagy épp vállalkozásba vágtad a fejszéd!

A végére: jöjjön egy kis érdekesség!

A Pető András Karnál való tanulás amiatt is egy jó lehetőség, mert van egy erdélyi kihelyezése Illyefalván. Itt pedig lehetőség nyílik, hogy a tanulmányaid során kicsit kiszakadj a magyarországi keretrendszerből, egy új közegbe csöppenj bele, és kirándulj Erdély szívében! Ha pedig szeretnél bepillantást nyerni az ottani oktatásba, akkor ide kattintva teheted meg!

Majos Beáta