52 éves lett Matthew McConaughey, az Oscar-díjas szupersztár

Matthew McConaughey neve 2021-ben kevesek számára ismeretlen: a mostanra írói babérokra is törő, Oscar- és Golden Globe-díjas színész, aki már tömérdek különböző arcát mutatta meg a filmvásznon, ma ünnepli az 52. születésnapját.

A Leonardo DiCaprióval mellkasát veregető brókertől kezdve, a szívtiprón keresztül, az AIDS-szel küzdő férfiig, McConaughey szinte mindent megmutatott már, amit meg lehetett mutatni, tehetsége pedig nem maradt megbecsülés nélkül: a színészeknek járó legnagyobb elismerést, az Oscar-díjat is magáénak tudhatja.

A sármos színész karrierje a kilencvenes évek hajnalán kezdődött. Ekkor kapta meg első komolyabb szerepeit, majd a kétezres évek eljöttével romantikus vígjátékok felé vette az irányt. Nagy népszerűségre tett szert például a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? szívtiprójaként. 2005-ben a People magazin előkelő címét, a "Sexiest Man Alive", azaz a létező legszexibb férfi címét is elnyerte, ami mellett mondhatni elenyésző a 2014-ben elnyert Oscar-díja.

2005-ben a People magazin előkelő címét, a "Sexiest Man Alive", azaz a létező legszexibb férfi címét is elnyerte.Fotó / Getty Images

Igazi A-listás színésznek minősül Hollywoodban, a könnyed vígjátékok után olyan rendezőkkel forgatott együtt, mint Martin Scorsese, Christopher Nolan vagy Guy Ritchie.

Az elmúlt évtized nem kicsit volt termékeny McConaughey számára: a színész olyan szenzációkban kapott szerepeket, mint a Csillagok között, a Magic Mike vagy a Mielőtt meghaltam – legutóbbiban való szerepléséért pedig az Oscar- és a Golden Globe-díjat is bezsebelte, ezzel pedig a Wall Street farkasa főszereplőjét, és a filmben való színésztársát, Leonardo DiCapriót is megelőzte. Ami tekintve, hogy szegény Leo hány évig ácsingózott az aranyszobor után, nem is kis teljesítmény!

Általában filmekben látni, de néha egy-egy sorozattal kivételt tesz. Ebből a leghíresebb példa A törvény nevében (True Detective) első évada, ahol Woody Harrelsonnal együtt nyomoz egy ügyben. Hogy miért hangsúlyoztuk ki pont ezt a szerepét? Az évtized egyik legjobb sorozataként emlegetik, ráadásul külön kiemelik McConaughey évadát, hogy az a legütősebb mind közül!

Ma már nemcsak a képernyőn, hanem a könyvesboltok polcain is visszaköszön a népszerű színész arca, 2020-ban ugyanis megjelent a Zöldlámpa névre keresztelt memoárja, amelyben többek között az ötven éve során szerzett tapasztalatairól is beszámolt.

A színész memoárja 2020-ban jelent meg, amiben a tapasztalatairól mesél.Fotó / AFP

Boldog születésnapot, Matthew McConaughey!

Névjegy:

Matthew McConaughey
amerikai színész
Született: Uvalde, Texas, 1969. november 4.
Családi állapota: házas, felesége: Camila Alves
Horoszkópja: skorpió
Magassága: 182 cm
Szemszín: kék