33. születésnapját ünnepli Emma Stone, Hollywood üdvöskéje!

November 6-án ünnepli születésnapját Emma Stone, a La La Land című filmmusical sztárja.

Angol, német, skót és ír vér is csörgedez az ereiben Emma Stone-nak. Apai ágon nagyszülei svéd leszármazottak voltak. A család az USA-ba való emigrálás után a Sten vezetéknevet Stone-ra változtatta. De nem csak a család vezetékneve változott meg! A színésznő Emily Jeanként látta meg a napvilágot 1988. november 6-án az arizonai Scottsdale-ban. Első szakmai lépése után váltott az Emma művésznévre. Egyszer a Riley Stone névvel is megpróbálkozott, de nem vált be számára.

 

A színésznő jó példája annak, hogy a sikerre legtöbbször hiába vár az ember. Egy hosszú út során kitartóan meg kell dolgozni érte.  

Hatodik osztály után két évre magántanuló lett. Szülei támogatására kezdett a Valley Youth Theatre-ban tevékenykedni, és összesen 16 műsorban szerepelt. Emellett egy helyi tanárhoz járt magán órákra, akinek számos kapcsolata volt hollywoodi filmesekkel.

Tiniként a phoenixi Xavier College Preparatory-ba kezdett járni. Ám ez nem tartott sokáig, mert kezébe vette az irányítást! Egy Powerpoint bemutatón keresztül közölte a szüleivel, hogy szeretne ismét magántanuló lenni, és Kaliforniába költözni, hogy kiépítse a karrierjét. Mindezt nagyon szellemesen, Madonna Hollywood című dalára tálalva.

Gondoltad volna, hogy a színésznő gyerekként pszichés zavarokkal küzdött?  

Pánikrohamai és szorongásos zavarai voltak, emiatt a társaságba való beilleszkedés is nehezére esett. Későbbi karrierje során többször is nyilatkozott a problémáiról, és arról, hogy felnőttkorában továbbra is végigkíséri az életét ez a zavar, de már szerencsére megtanulta kezelni.

Emma StoneFotó / AFP

Élete első komolyabb szerepére 2005-ig kellett várnia, amikor is a The New Partridge Family című komédiában jelent meg. Öt évvel később főszerepet kapott a Könnyű nőcske című drámában, ahol egy középiskolai tanulót alakított. A sztorit a Skarlát betű című regényből merítették, ahol egy pletyka alapján bélyegeztek meg és rekesztettek ki egy nőt. A filmben nyújtott alakításáért Golden Globe-díjra jelölték. 2011-ben szintén főszerepben jelent meg, méghozzá Ryan Gosling oldalán az Őrült, dilis, szerelemben. Olyan sztárok is helyet kaptak itt, mint Steve Carrell és Julianne Moore.

Úgy látszik, hogyha valakinek elindul a szekér, akkor nincs megállás!  

Így volt ez Emma Stone-al is, hiszen 2012-ben A csodálatos Pókember című amerikai kalandfilmben játszotta Gwen Stacyt, ami később még egy folytatást is megélt. Az első Oscar-jelölését a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) című filmben nyújtott drámai alakítása miatt kapta 2015-ben. Azonban a 2016-os La La Land (Kaliforniai álom) hozta meg számára az igazán nagy sikert. Ekkor kapta meg az Oscar-, Golden Globe-, SAG- és BAFTA-díjakat! Még sorolni is nehéz! Azóta Stone egy újabb Oscar-jelölést is zsebrevágott a zseniáis görög rendező, Yorgos Lanthimos A kedvenc című filmjének köszönhetően.

A színésznő legújabb szerepe során Szörnyella bőrébe bújt, a Disney felkérésére. A film a nyár végén jelent meg a mozikban és már a folytatását is berendelték. Karrierje kiegyensúlyozott a könnyed darabok és komoly drámák arányát tekintve, így igazán megmutathatta, hogy nemcsak egy bájos lány a szomszédból, hanem komoly színésznő, akire nem lehet nem odafigyelni!

Emma Stone, mint SzörnyellaFotó / Disney Enterprises

Szakmai sikerei közben férfiak léptek be az életébe, nagy szerelmet ígérve, de hamar távoztak is pár évente váltva egymást. 2008-ban Teddy Geiger énekes-színésszel kezdett randizni A meztelen dobos forgatása után. 2010-ben ismerte meg Kieran Culkint szintén egy forgatáson, a híres Reszkessetek betörőkből ismert Macaulay Culkin öccsét. A következő párjával milyen meglepő, A csodálatos pókember forgatásán jött össze. Andrew Garfielddal egészen 2015-ig alkottak egy párt.

Szakmai sikerei közben férfiak léptek be az életébe, nagy szerelmet ígérve, de hamar távoztak is pár évente váltva egymást.Fotó / Getty Images

Kisebb szünet után, 2019-ben váratlanul bejelentette eljegyzését Dave McCary humoristával. Ha arra tippelsz, hogy filmforgatáson találkoztak, akkor majdnem igazad van. Vele a Saturday Night Live adása közben ismerkedett meg. Azóta titokban össze is házasodtak 2020-ban, idén márciusban pedig meg is született első gyermekük. Az alkotópáros nagyon védi privát életét. A legtöbb barátjuk nyilatkozatából mégis az derül ki, hogy nagyon boldogok, támogató környezetben nevelik a kis Louise Jeant. Végül körbeér a kör: Emma Stone ugyan elhagyta a Jean nevet, de kislánya büszkén viselheti. 

Boldog születésnapot, Emma Stone!

NÉVJEGY
Név: Emily Jean „Emma" Stone
Született: Arizona, 1988. november 6.
Édesanyja: Krista Stone
Édesapja: Jeff Stone
Testvére: Spencer Stone
Férje: Dave McCary
Horoszkópja: skorpió